Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2013

Nyíregyháza, Nyíregyháza

Kép
Szeretem a városomat. Itt születtem,  a város története része az enyémnek és az én történetem része a város történetének. Na nem nagy legendás történetek ezek, csak apró kis mozzanatok, amitől a szülőváros mindig kicsit jobban ragyog az embernek. Mindig is szerettem. Gyerekként tetszett a sárga dombház, a piros ház, a Kelet, a Centrum, a Nyírfa, a Nyírségi Ősz felvonulásai. Élveztük az erdőt, a strandot, a régi állatkertben a hajóhintát, a ritkán járó rozsdás "óriáskereket". Nekem óriás volt, tényleg. Szerettem a régi játszótereket a Kossuth utcai házak mögött a nagy teret, ahol az apukáink jégpályát csináltak csak úgy összefogásból, és gyereksílécekkel síeltünk le a "hatalmas" 3 méteres domboldalakról. Nyilván 5-6 évesen ez is óriási élmény. Szerettem az óvodámat is nagyon, úgy érzetem egy nagy hegyen vagyunk mert sokat kellett felfelé mászni és azt már akkor észrevettem, hogy a többi rész elég lapos, mit ne mondjak. Emlékszem ahogy én a kis gyerekbicajon (persze z

Egy kicsi ragyogó szív

Kép
Az új diákok avatásakor hamarabb mentem át a templomba, mert mindent át akartam nézni még egyszer. Csodás meleg napsütés volt, bent viszont szürke és hűvös volt a levegő. Kinyitottam minden ajtót, és pár perc múlva, ahogy áradt be a világos, a levegő is felmelegedett. Tettem vettem, élveztem a csendet. Szeretek egyedül lenni a templomban, nagyon meghitt. Igen ám, de elég viszonylagos volt most ez az egyedüllét, mert ahogy kitártam a kapukat benézett a napközis csoport az iskolába visszamenet, a nevelőjük pedig felvitte őket az orgonához, ő gyakorolt az aprók pedig élvezték hogy mászkálhatnak össze-vissza. Mosolyogva hallgattam ahogy beleklimpíroznak a zenébe és nagyot nevetve elszaladnak. Láttam ahogy fogdossák a több száz éves orgonasípokat, csodálkoznak hogy bele lehet bújni az orgonába, ahogy szinte percenként megakasztják az orgonaszót kérdésekkel. Én is így szoktam meg hogy a templom jó. Hát miért ne lenne boldog az Úr ha nevető, huncut, boldog gyermekek töltik be a neki szentelt

Játszani is engedd!

Kép
A szalagavatón újra átéltem amit mindig, hogy ha engeded a gyermeket játszani, csoda lesz belőle. Imádtam őket. Nevettem sírtam, meghatódtam, felszabadultam. Felemelő volt. Hát sajnos nincs mese, nagyon szeretetreméltó mind az ötszáz. Vannak köztük olyanok, akiket már nyolc éve tanítok legkevesebb heti négy órában, de volt hogy heti hat nyolc órát is időztünk együtt. Többet láttam őket, mint a szüleik. Meg is lett az eredménye, már megint ez a szeretet. Annyira aranyos a kis tök fejük, ahogy beoldalognak az irodámba mindenféle fal dumával csak ott lenni egy kicsit, ahogy eszükbe jut hogy nekem is adjanak egy csokor virágot a műsor végén, ahogy odadörgölőznek kicsit a folyosón ha megállok. Néha csak rám néznek ha bemegyek órára és tudom hogy valami mást akarnak mondani, nem Babits Mihály próféta szerepét. Aztán persze ha elmondták, mindent elkövetnek hogy húzzák még az időt kicsit kevésbé fontos dolgokkal is, de aztán úgyis Babits nyer, vagy a diakron szinkron nyelvvizsgálat.  Nagyon

A hiány játékosa

Ma valahogy mindennek a hiánya jut eszembe. Talán mert halottak napja van, talán mert ma megálltam egy pillanatra és megnyugvás helyett inkább űrt érzek. Hiányzik a gyermekkorom, a gondatlan kellemes hétvégék, mikor a nagymamáim és nagypapáim felváltva vigyáztak rám, vagy a szüleimmel az erdőt jártuk és minden vasárnap ebéd után természetfilmeket néztünk távoli országokról, különleges állatokról, tudományos felfedezésekről. Ülök a kellemes, meleg, gyertya és sütemény illatú otthonomban, hallgatom ahogy a másik szobából a gyerek meg az apja tanakodnak valamiről. Látom a teraszon ahogy a közösen faragott tökfejben pislog a láng, eszembe jut mennyi móka és kacagás töltötte be a lakást tegnapelőtt mikor Lilla és a kis barátai kinevették a félelmet és a halált, és milyen jó volt a barátok körében tegnap együtt vacsorázni, mindent kidumálni kifulladásig.  Mégis valahogy olyan mély szomorúság lengi be az egészet. Nehéz időszakon vagyok túl és azt hiszem elég is belőle, csak kár hogy ninc

Térgörbítő arany élet

Kép
Mikor hosszú útról érkezem haza, alig várom, hogy elkezdjen tágulni a látóhatár. Ismerem milyen az, mikor a zenit görbül. Szinte csak azt ismerem. A többit csak láttam már. Csak azt ismerem igazán, mikor az arany búza két oldalt kicsit elgörbíti a teret. Mikor gyerek voltam, nagyapám papírsárkányt csinált és a búzában röptette nekünk. Szaladtunk és a hajamba a ruhámba belekaptak a kalászfejek, mintha ők is játszani akarnának. Perzselt a nap és körülöttünk aranylott az Élet. Nagymamám mondta így. A búzát így hívta. Péter Pálkor felszakad az éled kisfiam, onnan számítjuk az aratást. A papírsárkány barna postapapírból volt, igazi nádból a teste és a farkának spárgára mi köthettünk néhány újságdarabkát. Repült a felhőtlen kék égen, szabad és boldog volt, mint mi. Elfáradtunk, lehevertünk a búzában és nevettünk hogy majd ha jön vaddisznó, aki előttünk feküdt a meleg búzatöveken, ki fog a leggyorsabban futni. Én ezt ismerem. A pusztát, a szikesre szárad végtelen szabolcsi földet, ami soha ne

emberhagyma

Kép
Mennyi emberi felszín kavarog körülöttünk és mennyire figyelünk mi is, milyen felszínt látnak mások rólunk. Mikor azt mondják felszínes vagy, az azt jelenti hogy olyan vagy amilyennek látszol? Vagy mikor azt mondja valaki, hogy a felszín alatt a másik ember üres, azt hogy kell érteni? A látszat lenne a felszín és ha ez olyan mint amilyen maga az ember akkor üres? Lehetetlen megérteni hogy minden ember milyen sokféle. Mindegy hogy minek nevezzük, szerep, személyiségjegy, akármi. Sokfélék vagyunk, leginkább Shreknek van igaza a mesében mikor azt mondja, az ogre olyan mint a hagyma. Réteges. Az ember is olyan. Nem torta, édes krémes puha piskótás, hanem a közepe felé haladva bizony egyre keményebb, büdös és sírásra késztet. Gondoljunk csak bele, egy kapcsolat, egy barátság során az elején még hamar bomlanak a rétegek, mosolyogva, maguktól. Aztán egyre nehezebb, sokszor sírással jár, aztán a végén kiderül hogy a végső fényes, kemény, csípős burok használható vagy rohadt és ki kell dobni.

Isten veled!

Kép
Barátom, Isten veled! 41 évet szabtál magadra, nem tudom elég volt-e neked. Ma eltemettünk és bár mostanában már nagyon nagyon keveset találkoztunk, sokáig érezni fogjuk a hiányodat. Nem tudom mi alapján dől el, ha elmentünk, hogy jó emberként emlékeznek-e majd ránk, de én úgy fogok rád emlékezni. Sok minden kavarog a fejemben, rengeteg élmény és emlék de igaza volt a papnak, te szétosztottad magad. Soha nem tudtunk olyat kérni vagy mondani, amit ne oldottál volna meg. És ha rád gondolok, most hogy elengedtünk az utolsó útra, nekem már mosolyognom kell, mert csak jó élmények és vicces, mókás helyzetek jutottak nekem belőled. Emlékszem például arra, mikor Lilla még pici volt és elhívtatok magatokkal egy kis Tisza parti pihire a közeli barátaidhoz. Én nem szívesen mozdultam, mert Lackó nem ért rá, én meg egyedül a kicsivel nem akartam. Te meg azt mondtad gyere már most mit kéreted itt magad, majd ha van valami megoldjuk. Úgy ahogy szoktad, egyszerűen és tisztán. Elmentem és persze nagyo

Vírusos nihilizmus

Kép
Kezdek besokallni ettől a sok összeesküvés elmélettől, úgyhogy mától nem érdekel. Annyira gáz, hogy az embernek elmegy az életkedve attól, ahogy a sok világesze osztja hogy mitől szar az élet és erről kik tehetnek. Fogalmam nincs hogy más nemzeteknél hogy van ez, de nálunk már komolyan mondom beteges. Addig még elfogadom, hogy a barátok, ismerősök megbeszélik mi történt, miért nem jó most valami hirtelen, de hogy ebben az országban már senki nem mer jót mondani semmiről, és már mindenki a halálra készül komolyan mondom szánalmas. Mert egyébként jobb lenne ha minden maradt volna a régiben? Mert én úgy emlékszem az sem tetszett senkinek. Néhány éve azt mondták, oda kéne sózni azoknak akik nem dolgoznak, nem segélyt adni nekik. Tessék itt a közmunka program, ha nem dolgozik valamennyit, nincs ingyen segély. Ez egyfajta megoldás. Leszarom hogy mennyit kapnak érte. Még soha nem láttam ennyi utcát söprő, parkot rendező, rétet kaszáló embert. Erről van szó. Nyilván nekem nem lesz olcsóbb a k

Vasárnapi identitásválság: Sanya nyuszi

Kép
Közeledik az év vége és a hajrában már kezdjük eszünket veszteni családilag. Ez kb abból áll, hogy mindenki félreérti amit a másik mond, de nem elgondolkodik magában, hanem kimondja a hülyeséget. Így lettem ma délre Sanya nyuszi. A családom két másik tagja - Pötyi világesze kutya állhatatos tekintetétől követve - röhögve szólít nyuszinak miközben az ebédet főzöm. Ez annyira meglepő fordulat, hogy fel sem veszem. Lilla próbálja elmagyarázni hogy mi történt, de annyira nevet, hogy nem értem, Lackó próbál segíteni neki: Reggel Lackó ment dolgára, Lilla mászott lefelé az indokolatlan emeletes ágyról, miközben az apja mondta neki, hogy anyucit hagyja aludni. Mire Lilla roppant nőiesen megkérdezte: Kit? A nyuszit? Nincs is nyuszink. Na hát ebédre már lett, én. Persze nekik nagyon tetszett, hogy én a "nyuszi" típus vagyok a nyuszi. Próbálták egymást lebeszélni, amiből az sült ki, hogy véletlenül anya helyett sanya lettem. Így született meg óriási röhögések között Sanya Nyuszi, a va

Akinek van mit itt hagyni, az nehezen indul

Kép
Egy kedves ismerősöm nemsokára meg fog halni. Nincs választás, nincs cécó. Tudja és egyszerűen csak szólt, hogy változtak a dolgok, nem javult hanem ez már a végstádium. Furcsa, fájdalmas és ijesztő. Mikor megtudtam, hosszú percekig viaskodtam magammal, hogy ne sírjak, mert rögtön átrohant a fejemen, hogy a helyében mit éreznék. Nem volt jó ötlet. A halál valahogy nem része a mi hétköznapjainknak sem, pedig az elmúlás egyszerűen predesztinált dolog. Pont akkor dől el, mikor megszülettünk. Furcsa tényező, kihagyhatatlan, mégsem gondolunk rá túl sokat. nekem sincs fogalmam mit is gondoljak most, miután legyőztem az első rohamot, hogy magamat helyezzem a dolog közepébe. Olyan régen érzem már, hogy azok a dolgok amiket pénzért lehet venni, vagy kapni nem igazán érnek semmit, amire pedig igazán vágynak az emberek, az nem pénz kérdés, de elérhetetlen. Mennyire akarhatja a beteg a gyógyulást, a szenvedő az enyhülést? Mindennél jobban. Mindegy mi fáj, nem kell ehhez ez a legnagyobb félelem,

Gyermeknap közeleg

Kép
A gyermeknap érdekes képződmény. Nem mondanám ünnepnek, bár annak kellene lennie. Míg gyerekek vagyunk ugyanúgy várjuk, hogy a felnőttek ezt vegyék komolyan akárcsak a karácsonyt. Vidámpark van, lufi van, édesség van, apró ajándék van...én azt hittem gyermekként, hogy mindenkinél. Aztán rájöttem, hogy nálunk van így. Azt is megértettem hamar a lényeg: együttlét van. A szüleim vették a fáradtságot és elvittek minket kikapcsolódni, játszottak velünk, megajándékoztak minket az idejükkel, a figyelmükkel, a kézzel fogható szeretetükkel...pedig nagy családban nőttem, három gyerek, építkezés, munkanélküliség, tandíj minden, ami ma nyomorítja a családokat, minket is érintett, de valahogy soha nem éreztük meg. Ez lenne a lényeg ma is. A gyermeknap nem ünnep, csak ha annak tekintjük. Kell hogy legyen minden szülőnek ereje ahhoz, hogy a gyermekére szánjon egy évben egy napot, mégpedig úgy, hogy mindegy mi történik az iskolában, otthon vagy az élet bármely területén. Május utolsó napján megérde

Pedagógusnap...

Kép
Nehéz megítélni mit ünneplünk pedagógus napon. Mióta tanítok, még soha nem éreztem fontosnak, hogy ezen a napon bármi történjen, sőt mindig azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy nekem ne adjanak ajándékot. Ha úgy gondolják, hogy része vagyok az életüknek, ha azt érzik, hogy jobbá tettem azt és ezt szeretnék kifejezni, tegyék személyes módon. Egy pár kedves sor, egy rajz, két jó szó pont megteszi, de ezt meg nem lehet egy naphoz kötni. Azt nagyon szeretem, ha egy egy váratlan kedves üzenetet találok egy dolgozat végén, vagy egy nehéz nap után egy jó zene vár a zárt csoportban a face-en, vagy egy-egy kedves sms ébreszt reggel a régi jó "öregdiákoktól". Ez igazi ajándék. Szívből jövő kedvesség. Most új árnyalatot kapott a kérdés persze megint Lilla kapcsán. Úgy döntöttünk az idén mindenki eldöntheti hogy ajándékozza meg a tanárnéniket, így már jó ideje gondolkodom mi is lenne a megfelelő. Amióta töröm a fejem, szinte már végig gondoltam azt a két évet, mióta Lilla iskolás let

Anyák...

Kép
Furcsa nap volt a mai. Egy teológiai képzés közepén, ki kellett szakadnom a gondolatmenetből, mert egy osztályfőnök kért segítséget. Nyilván mentem, ez a dolgom. Sokszor fordul elő, ez a helyzet. Az anyuka teljes összeomlás szélén a nehezen kezelhető gyerek miatt, összecsapnak a feje felett a hullámok, és vár valami csodára. Ilyenkor meg kell állni mellette egy pillanatra, kicsit összerakni, rávilágítani a problémája lényegére, valós gyökerére.  Azt látom, hogy ez a legritkábban az iskola. Nyilván itt látszanak meg a nehezebb időszakok, a gyerek ront vagy bukásra áll, esetleg nem jön ki az osztálytársaival, vagy egy-egy pedagógusban látja élete legnehezebb konfliktusát. De ez az esetek nagy többségében csak a tünet. A gyerek akkor ront, ha nem tanul. Mi nagyon figyelünk hogy ha lehet ne nagyon kallódjon a gyerek, tehát az osztályfőnökök kezelik a gyerekek közt lévő konfliktusokat is, ne terhelje őket még ez is ha nem muszáj legyenek jók, de mindenképpen elfogadhatóak a közösségek. É

doktor Lilla elsősegélyt nyújt

Kép
Valamelyik nap elvágtam a kezem. Persze tipikus barom voltam, és késsel igyekeztem kibontani egy ásványvizes palackot, ezt nem részletezném, így is elég nagy hülyének éreztem magam.  Na a lényeg, hogy a vége az lett, hogy a műanyagon megcsúszott a nagyon éles kés, ami nem volt annyira nagyon éles, hogy levágja a műanyag pöcköt a kupakról, de annyira igen, hogy izületig szaladjon a másik kezembe. Felszisszentem, és ez pont elég volt arra, hogy Lilla azonnal rákérdezzen mi történt. Ahogy megfordultam és nyúltam a papírtörlőért még kezemben a késsel, már válaszolt is magának: NA, elvágtad a kezed. Vérzik? Fáj nagyon? -és még vagy 17 kérdés, a végén mikor észrevette, hogy elfordulok hogy ne lássa: Megmutatod? Mondom neki, hogy dehogy mutatom, nem 8 éveseknek való és egyébként is, nyugodjon meg, semmi baj, ilyen előfordul, mindjárt eláll. Tulajdonképpen még én sem igazán láttam, mert nagyon vérzett, gondoltam kimegyek a fürdőbe, ha nem áll el, majd kezdek valamit, de addig is lerázom a

A legnagyobb erő a hétköznapokhoz kell

Kép
A múlt héten két nagyon kedves ismerősöm is megjegyezte hogy fáradtnak lát. Magamban tiltakoztam, mondtam rá valamit, aztán rájöttem, hogy mint egy idióta megint próbálom magyarázni amit nem kell. A hétköznapok fárasztják az embert. Engem is, nem vagyok kivétel. Szerencsére semmi komoly baj nincs, így hát én ilyenkor nem engedem meg magamnak hogy elfáradjak, de valahogy rá kell éreznie az embernek hogy meg kell állni egy kicsit. Az erő a hétköznapokhoz még talán jobban kell, mint ha történik valami, hiszen akkor előbb az adrenalin, majd a feladat viszi az embert előre, és igyekszik minél hamarabb túl lenni rajta. De a hétköznapokon nem lehet hamar túl lenni. Vagy ha túl lehet, az nem igazi élet. Sokszor azon kapom magam, hogy görcsölök a megfelelési kényszertől, pedig elég határozott vagyok, mégis azt akarom, hogy a munkában, otthon, a gyereknevelésben, a házasságban, a barátságban és úgy általában mindenben maximálisat teljesítsek. Nem mondom hogy nem lehet jól, mert lehet, de

Társadalmi kísérlet

Kép
Tavaly már kicsit sok volt nekem a sok nyavalygás a szegénységről, éhezésről stb, és úgy döntöttem van egy teóriám ezzel kapcsolatban. Leírni azonban nem volt bátorságom, mert egyszer valahol azt hallottam, hogy és teljes mértékben vallom is ezt, hogy a legnagyobb bűnök egyike, a gazdag embernek a puha karosszékből kritizálni a szegény ember nyomorát. Teljesen igaz ez a világon mindenre, legyen szó anyagi, szellemi vagy lelki szegénységről. Szóval kineveztem magam és a családom kvázi gazdag embernek, és úgy döntöttem fel a kényelmes karosszékből, irány a föld. Mondom ezt azért, mert a teóriám az volt, hogy aki figyelmes és dolgos, és persze van egy kis földje, az nem hal éhen. Ez nyilvánvalónak tűnik, de emlékszem a pillanatra, mikor felismertem a tényt, hogy a mélyszegénységről panaszkodó, DOHÁNYZÓ anyuka, sírva mesélte el, hogy hány gyereke hogy éhezik. Mindezt, a házuk kapujában. A ház körül és mögött a szokásos putri-vadregény, fél pár cipő, lyukas lábos, koszos gyerek. NA akkor v