Gondolatok a nagyvilágról

Milyen világot élünk? Nem tudom. Ilyet. Azt hiszem minden nap másik világot. Tegnap ijesztő világot, ma jó világot, holnap nehéz világot. De lehet ma nekem rossz, másnak jó, vagy pont fordítva. Szerintem nincs olyan hogy jó világ meg rossz világ, hanem élet van, azt kell élni. Nyilván vannak nehezebb és könyebb idők. De ma pont süt a nap, és szép volt a reggel. Ettől még a lakáshitelt be kell fizetni, és az ebéd sincs kész, de ilyen világot élünk. Az én világom jó. Nekem jó. Van szerelmem, gyermekem, hitem. Van lakáshitelem, konfliktusom, ellenségem. Van nap, ami melegít, idegesít hogy nyáron sokat esik az eső. Az emberek sokat panaszkodnak, de mindenkinek nehéz. Ettől én még például nagyon szeretem a buborékokat. Ahogy a pohárban gyöngyöznek, vagy habfürdőben szétpattannak. Imádom a rózsaszín, buborék formájú kemény cukorkát is. Átlátszó, tiszta és édes. De van akit meg ez idegesít. Ilyen világot élünk. Milyen világot  élünk? Nehezet. Szerencsére nincs háború, csak az emberek szívébe

Hogy angyalok léteznek, az nem kérdés. Már gyermekkoromban is tudtam, de pontosan emlékszem mikor jöttem rá, hogy működik a dolog. 18-19 éves lehettem, első éves a főiskolán. Szombathelyre jártam, világot akartam látni, gondoltam az elég messze lesz. Anyukám eljött velem felvételizni, meg intézni a dolgokat, de egyszercsak egyedül kellett mennem. Nagyon izgultam, mert másik vonattal kellett utaznom, mint korábban. Ez egyenes járat volt, de az utolsó kocsikat Győrben lekapcsolták, mert azok Sopronba mentek tovább. Pestig üldögéltem egy fülkében, de onnan már ficánkoltam, el ne tévesszem a kocsit. Olvasni keztem, de közben arra gondoltam, de jó lett volna ha jön velem valaki, mert azt sem tudom hol vagyok. Egyszer csak bejött egy néni a fülkébe. Fehér haja, és kedves, nagy mosolyú arca volt. Leült velem szemben, és mintha mindig ismertük volna egymást, elkezedett velem beszélgetni. Az első mondata az volt, hogy ő Győrbe tart, de inkább előre jött, mert a Győrből Sopronba tartó kocsikat m