Gondolatok a nagyvilágról

Kedd este van. Átjár a régi kedves érzés, a gyomrom körül fodrozódik és zsibbadva húzódik karom, lábam felé. Izgatott vagyok. Ma egy rendhagyó kedd van. Egy barátnőm 40 éves lett. Ünnep a javából így a hét elején. Boldog vagyok, egész nap készülődtünk. Pont úgy mintha 10 évesek lennénk. Egész nap olasz dalocskát énekelgettünk egymásnak titokban, hogy estére megtanuljuk és majd fuldoklós röhögésbe fulladjon mert elég esélytelen, bár még csak nem is a felicita, mert az hamar kiderült hogy abból mindenki csak annyit tud: felicita, a többi lalala lenne. Közben az ünnepelt ott jött ment köztünk, adtunk neki néhány meleg baráti ölelést és puszit, kérdezgettük hogy ünnepelnek ma, miközben tudtuk, hogy mi leszünk az ajándék. Gyermekien jó volt kuncogva összekacsintani.  Tortát vettünk, lufikat, szépen rajzolt betűket szedtünk elő, ami egy közös barátnőnk 40 éves meglepetésének része volt és lám, újra életre kelt. Este a gyerekek kacagva bújtak az autók mögé, nemrég szintén szülinapos

Tudom szentségtörés, de az egyik kedvenc napom az évben szeptember 1. Mindegy mivel kell szembenézi augusztus utolsó napjaiban, mindig nehéznek tűnik. De mikor megtelik gyereklélekkel minden folyosó, minden év eleji kínlódásom elszáll. Imádok reggel az udvaron át érkezni. Látom, ahogy hamarabb érkeznek a kicsik és nagyok, hogy még legyen idő egy gyors focira, még egy kis dumcsi az udvaron, aztán futás csengőre és egy pillanat alatt csend. Szeretek végigsétálni a folyosón. Hallom, ahogy a kollégáim tanítanak az ajtók túloldalán. Mosolygok mikor a csendet megtöri egy egy nagy kacagás főként a végzős termek előtt. Ők már ilyenkor is lazák. Tudom, hogy valamelyik kollégám munkája épp áldássá válik, és kitörő felhőtlen kacagásban száll vissza oda ahonnan érkezett. Vagy hallom a nagy csendet és együtt érzek az épp vért izzadó felelővel. Küldök egy sóhajt az ég felé, hátha segít rajta. Látom a helykereső újakat a büfé előtt tétovázni, ahogy a rutinos kisebbek simán betolakszanak eléj