Gondolatok a nagyvilágról

Az öreg kicsoszogott a kerti budihoz. nyitva hagyta az ajtót, a ház fala úgyis takarta, így építette annak idején, ilyen senkinek nem volt akkor. Elnézett a kert felé, dolga végeztével a kút felé indult. Csinált szép kis kerti csapot, zuhanyzót mert a kényes városi unokák fürödni akartak, még a legkisebb is azt kérdezte:  „Csapotok hun van?” Elmosolyodott. Eszébe jutott az aranyszőke szemüveges kis fickó, a bájos kis arcával ahogy szinte mindentől félt eleinte. A szúnyogokat óriásdarázsnak vélte, a nem létező baglyokat a padlásra képzelte és a csillárba tévedt molylepkére visított, hogy itt a bagoly itt a bagoly.  A kakast úgy megijesztette a visításával, hogy az rögtön tényleg bele is csípett.  Nemhiába, városi gyerekek ezek. Aztán belejöttek ők is, szívesen nyaraltak hetekig a papával. Volt, hogy csak a kislány és a kisfiú, de volt, hogy az unokatestvérekre is ő vigyázott. Kicsit morgott, hogy jó hogy nem a faluból is hoznak még gyerekeket, de nagyon örült nekik. Minél több volt a