Barátok a hegyen
Mikor megérkeztünk, a többiek már vártak minket. Fogyott az aszú, a jó pálinka. A gyerekek le föl rohangáltak a dimbes-dombos udvaron, nagyokat nevetve. A férfiak hamar bekapcsolódtak a gyermekkort idéző önfeledt játékba, így hamar magunka maradtunk. Csodálatos volt, ahogy a hűvös széllel, a harangzúgással a hegyek látványa bekúszott a szemünk mögé, elménk legrejtettebb zugaiba. Az együttlét öröme feloldotta leggörcsösebb félelmeinket, legyőzte láthatatlan ellenségeinket. Újra egymásra találva minden mosoly, minden koccintás, minden felfakadó kacaj vérré válik bennünk, felpezsdítve a hétköznapoktól béna keringésünket, beindíva a percszörnyetegektől rettegőn dobogó szívünket. Napokig készítettem a lelkem, és a mostanság talán még nehezebb napok minden szemetét számba vettem, hogy tudjam mit kell majd magam mögött hagynom. Tudtam, hogy a hegyen béke van és ott lesznek azok, akik bennem is békét tudnak teremteni. Azt hiszem nem vagyunk tudatában annak a kegyelemnek, amit egymásnak nyúj