Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2013

Egy kicsi ragyogó szív

Kép
Az új diákok avatásakor hamarabb mentem át a templomba, mert mindent át akartam nézni még egyszer. Csodás meleg napsütés volt, bent viszont szürke és hűvös volt a levegő. Kinyitottam minden ajtót, és pár perc múlva, ahogy áradt be a világos, a levegő is felmelegedett. Tettem vettem, élveztem a csendet. Szeretek egyedül lenni a templomban, nagyon meghitt. Igen ám, de elég viszonylagos volt most ez az egyedüllét, mert ahogy kitártam a kapukat benézett a napközis csoport az iskolába visszamenet, a nevelőjük pedig felvitte őket az orgonához, ő gyakorolt az aprók pedig élvezték hogy mászkálhatnak össze-vissza. Mosolyogva hallgattam ahogy beleklimpíroznak a zenébe és nagyot nevetve elszaladnak. Láttam ahogy fogdossák a több száz éves orgonasípokat, csodálkoznak hogy bele lehet bújni az orgonába, ahogy szinte percenként megakasztják az orgonaszót kérdésekkel. Én is így szoktam meg hogy a templom jó. Hát miért ne lenne boldog az Úr ha nevető, huncut, boldog gyermekek töltik be a neki szentelt

Játszani is engedd!

Kép
A szalagavatón újra átéltem amit mindig, hogy ha engeded a gyermeket játszani, csoda lesz belőle. Imádtam őket. Nevettem sírtam, meghatódtam, felszabadultam. Felemelő volt. Hát sajnos nincs mese, nagyon szeretetreméltó mind az ötszáz. Vannak köztük olyanok, akiket már nyolc éve tanítok legkevesebb heti négy órában, de volt hogy heti hat nyolc órát is időztünk együtt. Többet láttam őket, mint a szüleik. Meg is lett az eredménye, már megint ez a szeretet. Annyira aranyos a kis tök fejük, ahogy beoldalognak az irodámba mindenféle fal dumával csak ott lenni egy kicsit, ahogy eszükbe jut hogy nekem is adjanak egy csokor virágot a műsor végén, ahogy odadörgölőznek kicsit a folyosón ha megállok. Néha csak rám néznek ha bemegyek órára és tudom hogy valami mást akarnak mondani, nem Babits Mihály próféta szerepét. Aztán persze ha elmondták, mindent elkövetnek hogy húzzák még az időt kicsit kevésbé fontos dolgokkal is, de aztán úgyis Babits nyer, vagy a diakron szinkron nyelvvizsgálat.  Nagyon

A hiány játékosa

Ma valahogy mindennek a hiánya jut eszembe. Talán mert halottak napja van, talán mert ma megálltam egy pillanatra és megnyugvás helyett inkább űrt érzek. Hiányzik a gyermekkorom, a gondatlan kellemes hétvégék, mikor a nagymamáim és nagypapáim felváltva vigyáztak rám, vagy a szüleimmel az erdőt jártuk és minden vasárnap ebéd után természetfilmeket néztünk távoli országokról, különleges állatokról, tudományos felfedezésekről. Ülök a kellemes, meleg, gyertya és sütemény illatú otthonomban, hallgatom ahogy a másik szobából a gyerek meg az apja tanakodnak valamiről. Látom a teraszon ahogy a közösen faragott tökfejben pislog a láng, eszembe jut mennyi móka és kacagás töltötte be a lakást tegnapelőtt mikor Lilla és a kis barátai kinevették a félelmet és a halált, és milyen jó volt a barátok körében tegnap együtt vacsorázni, mindent kidumálni kifulladásig.  Mégis valahogy olyan mély szomorúság lengi be az egészet. Nehéz időszakon vagyok túl és azt hiszem elég is belőle, csak kár hogy ninc