Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2019

Aranyló remény -

Kép
Aranyanyu vagyok. Végérvényesen és visszavonhatatlanul. És ez azt is jelenti, hogy soha de soha nem vagyok már egyedül. Nevezhetjük sisterhoodnak, női összetartásnak vagy barátságnak, a lényeg ugyanaz marad. Egy olyan közösség tagja vagyok, ami készen van. Az alapja valami olyan elementáris, már már szakrális erő, amit nehéz meghatározni. Nők, akik nagyon, nagyon erősek. Akik mindig a megoldást, keresik, akik egyszerre állnak helyt a munkájukban, az anyaságukban és az emberségükben egyaránt. Életeket változtatnak meg, ki fizikai, ki lelki értelemben, de egyformán. A hétvégén a barátságnak, a lelki közösségnek valami olyan erejét tapasztaltam, amit korábban nem. Találkoztunk, együtt voltunk, láttuk, hogy a szellemiségünk hogyan árad ki és teszi jobbá a világot, és közben megértettük, hogy veszély ránk is leselkedik.   Nem szoktunk naponta beszélni, de kiderült, hogy mindenki megtalálja a másikat, ha a szükség vagy egy-egy közös projekt úgy kívánja. Most pedig, amikor volt lehetőségü