Gondolatok a nagyvilágról

Tündéri barátnőm Anita, legnagyobb partner a röhögésben. Ha együtt vagyunk, sokszor elég egy-egy furcsán kiejtett szókapcsolat és végleges a megállapítás: kalandban vagyunk. Néhány évvel ezelőtt az egyik nagyáruházba mentünk bevásárolni kettesben. Jó volt lötyögni a szinte üres sorok között és dumálni mindenféléről. Szép lassan komótosan indulunk fizetni. A legközelebbi pénztárban csak egy olyan 50 év körüli fickó álldigált, gondoltuk jó lesz. Jó is lett mondhatom. A röhögőgörcsünknek jót tett az biztos. A pénztáros közölte a fickóval, hogy elfelejtette leméretni a paradicsomot. Erre a pasi agya bedurrant, elkezdett vartyogni hogy most akkor mi legyen. Szegény pénztárosnő azt merte mondani, hogy talán menjen vissza és méresse le. A fickó, mint a vaddisznó megfordult és elkezdett visszafelé nyomakodni a soron, ahol velünk találta szembe magát. Anita a futószalag mellett állt, én a kosár mögött. Tulajdonképpen eddig a percig fel sem tűnt hogy mi folyik a kasszánál, de egy másodperc lefor