Kalandok az áruházban

Tündéri barátnőm Anita, legnagyobb partner a röhögésben. Ha együtt vagyunk, sokszor elég egy-egy furcsán kiejtett szókapcsolat és végleges a megállapítás: kalandban vagyunk. Néhány évvel ezelőtt az egyik nagyáruházba mentünk bevásárolni kettesben. Jó volt lötyögni a szinte üres sorok között és dumálni mindenféléről. Szép lassan komótosan indulunk fizetni. A legközelebbi pénztárban csak egy olyan 50 év körüli fickó álldigált, gondoltuk jó lesz. Jó is lett mondhatom. A röhögőgörcsünknek jót tett az biztos. A pénztáros közölte a fickóval, hogy elfelejtette leméretni a paradicsomot. Erre a pasi agya bedurrant, elkezdett vartyogni hogy most akkor mi legyen. Szegény pénztárosnő azt merte mondani, hogy talán menjen vissza és méresse le. A fickó, mint a vaddisznó megfordult és elkezdett visszafelé nyomakodni a soron, ahol velünk találta szembe magát. Anita a futószalag mellett állt, én a kosár mögött. Tulajdonképpen eddig a percig fel sem tűnt hogy mi folyik a kasszánál, de egy másodperc leforgása alatt a következő történt. Előbb megpróbált beférkőzni a kosár és a sorelválasztó vascső közé. Persze beszorult a hülyéje, amit úgy oldott meg, hogy a kosárral Anitát egy az egyben felnyomta a pénztár melletti futószalagra. A döbbenettől csak röhögni tudtunk. Ráadásul nem azt mondta, hogy bocs, vagy menj már arrébb hülyegyerek, hanem miután nagy nehezen kikecmergett, a fogai között szitkozódott, hogy "ez a hülye bolt, itt mindenért kétszer kell menni" és gyakorlatilag folyamatosan mondta és mondta. Szegény Anitám aki a hihetetlen szituációtól és a görcsös röhögéstől szédelegve ereszkedett le a futószalagról, alig tudott megállni a lábán. Egymáshoz se tudtunk szólni, csak néztünk és fuldokoltunk a röhögéstől. Akkor még nem mértük fel a helyzetet, hogy a vaddisznó bizony vissza is fog térni. Tehát nem mozdultunk, csak álltunk és igyekeztünk nem nagyon visítozni a röhögőgörcstől. Én persze azt sem értettem miért álldigálunk, de úgy sem bírtam menni, Anita meg örült hogy él. Erre mi történik: A hátam mögül a vaddisznó előkerül, és hihetetlen de igaz, ugyanazzal a bravúros gumiember trükkel bepréseli magát a kosár és a vascső közé, Anitát újra fellökve a szalagra. Itt már visítva röhögtünk, mindenki minket nézett. A fickó meg mintha mi sem történt volna levágta a hülye kis paradicsomját a pénztáros elé, ránk dobott egy megvető pillantást és elment. Szegény pénztáros kért elnézést helyette, meg tulajdonképpen helyettünk is, mert próbáltuk visszafolytani a röhögést, de abból már csak köpködés, hörgés, prüszkölés lett.  Ma sem emlékszem hogy jutottunk ki. Nagyon kemény volt.