Gondolatok a nagyvilágról

Tündéri barátnőm Anita, legnagyobb partner a röhögésben. Ha együtt vagyunk, sokszor elég egy-egy furcsán kiejtett szókapcsolat és végleges a megállapítás: kalandban vagyunk. Néhány évvel ezelőtt az egyik nagyáruházba mentünk bevásárolni kettesben. Jó volt lötyögni a szinte üres sorok között és dumálni mindenféléről. Szép lassan komótosan indulunk fizetni. A legközelebbi pénztárban csak egy olyan 50 év körüli fickó álldigált, gondoltuk jó lesz. Jó is lett mondhatom. A röhögőgörcsünknek jót tett az biztos. A pénztáros közölte a fickóval, hogy elfelejtette leméretni a paradicsomot. Erre a pasi agya bedurrant, elkezdett vartyogni hogy most akkor mi legyen. Szegény pénztárosnő azt merte mondani, hogy talán menjen vissza és méresse le. A fickó, mint a vaddisznó megfordult és elkezdett visszafelé nyomakodni a soron, ahol velünk találta szembe magát. Anita a futószalag mellett állt, én a kosár mögött. Tulajdonképpen eddig a percig fel sem tűnt hogy mi folyik a kasszánál, de egy másodperc lefor

Kedvenc drogériánkban álldogáltunk a pénztár előtt. Boldogan vettem észre, hogy a pénztárcámban lapul egy kuponfüzet, ami kedvezményekre jogosít. Ezzel egy időben eszembe jutott, hogy ezek le szoktak járni, hát megnéztem meddig érvényesek. A füzetke elején az állt, 2010. április. Kétségbeesetten néztem a férjemre és a következő beszélgetés zajlott le köztünk: Én:                                - 2010 április az már volt? Lackó: (Néz rám furán) - Viccelsz? Mindjárt október van. (Nekem nem esett le mi a helyzet.) Én:                                - Akkor április még most jön nem? LAckó:                         - Hát nem. (Itt már kezdett derengeni, hogy akkor lehet, hogy nem érvényes a kuponfüzet, de hogy hülyeséget beszélek, még mindig nem.) Én:                                 - Akkor ez még jó? Lackó:                           - Nem, október április után van majdnem egy fél évvel. ÉN(teljes lemondással): - Ó, akkor ez már nem érvényes? Állt mögöttünk egy nő. Végighallgatta