Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2012

Sztrájk, vagy amit akartok....

Nem tetszik nekem ez a tömeghisztéria keltés sztrájk ügyben. Persze egyáltalán nem tetszik a drasztikus keretszám csökkentés sem, és látom hogy nem igazán lehet megoldást találni arra, hogy ez a kormányzat értsen az emberi szóból, de vigyázat! Nem megoldás tizenéves gyerekeket utcára küldeni, ülősztrájkra szólítani. Ez nagyon, nagyon veszélyes. Persze az ember büszke arra, ha gyermeke ki mer állni valami mellett, bár most épp ellene és ez a veszély lényege. Sok középiskolás nem tudja még pontosan miért kell tüntetni, miért megy utcára, és bizony hamar odakeverednek azok, akiknek minden mindegy, csak ingyen cirkusz legyen, lehet kukákat borogatni, meg ordibálni de jó. Bizonyára ismerjük a tömegpszichózis lényegét, miszerint tömegben az emberi indivídum feloldódik és olyan tettekre is képes lesz, amiket önmagában soha nem tenne meg. Ez a fiataloknál fokozottan érvényes, gondoljunk csak arra hányszor halljuk a "rossz társaságba keveredett, pedig hát ő egy jó gyerek" szöveget.

Bátor Férfi

Kép
Egy nagyon kedves ismerősömmel autóztam egy másik városba és beszélgettünk a hétköznapokról. Panaszkodott, hogy a férje, most hogy megszületett az első gyerekük, munkahelyet váltott és alig van otthon, hétnél korábban haza sem ér. Közben persze lakáshitel, számlák, hétköznapok. Emlékszem néhány éve milyen ijesztő volt, mikor a devizahitelek megugrottak, hogy azt sem tudtuk hol a vége a történetnek. Pont vele beszéltük, hogy még csak most kezdődött a valódi életünk és lehet hogy máris fel kell adni. De persze szerencsére nem így lett, és mint sokszor, feleslegesen aggódtunk annyira. Aztán ahogy ez eszembe jutott, elkezdtem kérdezgetni tőle, hogy miért váltott a férje, mit csináltak nyáron, hol voltak a hétvégén, és nagyon érdekes kép rajzolódott ki. A férjét hívták, és a több pénzért ment is, bár szerette az előző helyet, ez volt az ésszerű döntés. Nyáron külföldi nyaralás, hétvégén vidéki kiruccanás, a gyerek lábán tízezres cipő, finomságok a hűtőben. A lakáshitel rendben, a számlák

TITOK

Kép
Milyen ostoba emberek mondják azt, hogy nem létezik a mikulás, nincsenek angyalok és csodák? Azok a felnőttek mondják azt ,akik sajnálják a gyermekektől azt a bizonyos boldog gyermekkort, ami bizonyára nekik sem adatott meg. Ráadásul nincs is igazuk. Én hiszek a mikulásban, az angyalokban, a csodákban. Mert hiszek a jóságban és a szeretet erejében. A mikulás, az angyalok, a csodák létezni fognak, amíg gyerekek léteznek, mert a gyerek elhiszi hogy van olyan mérvű szeretet, amely megmenti őt a csalódástól, a magánytól, a félelemtől nekünk felnőtteknek pedig az a legfőbb dolgunk hogy megértsük hogy ez, a mi dolgunk. Mindannyiunkban ott él a mikulás, ahogy szedegetjük össze a mikuláscsomagba a finomságokat, ahogy tervezgetjük és válogatjuk a meglepetéseket az adventi naptárba, ahogy rátalálunk a lélekmelengető karácsonyi ajándékra, és a szívünk megtelik szeretettel. Boldogan tapasztalom, hogy a körülöttem élő anyukák nagy része, ugyanazzal a kis cinkos mosollyal és önkéntelenül visszafo

Nehéz a korona terhe - egy koronahercegnő felismerései

Nehéz a korona terhe. Ez a mondat volt ami rendbe tett a lelkemet. Nehéz az új feladat, sok az akadály fizikai, lelki, emberi. Sikerült túlélni az elejét, de sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam. Az a fajta voltam mindig is, aki szereti a kihívásokat, minél nagyobb a terhelés, annál jobb a teljesítményem. De most valahogy nem így volt. Megy minden szépen, de óriási erőfeszítések árán. Soha nem éreztem még ennyire bizonytalannak magam. Keresem önmagam a feladat megoldásban, az új gondolatokban, a napi rutinban, de nem vagyok meg. Nem találom azt a nyugodt, kiegyensúlyozott erős szívű és hűvös eszű nőt aki vagyok, aki szívesen vagyok.  A túl nagy erőfeszítés kilendített és már már azon gondolkodtam feladom, amit még soha nem tettem. Aztán jött ez a mosolygós félmondat egy kedves ismerőstől. Hát igen, nehéz a korona terhe. Ezen kezdtem gondolkodni.  Hát persze, az új év az elszenvedett veszteségek miatt, egyébként is nehéz lenne, így meg még nehezebb. Nincsenek ott azok a me

Én már minden éves elmúltam...

A levegő görcsösen folyik az ujjaim között, ahogy próbálom megfogni a múló időt. Hiába tartanám, szorítanám, csak málik a láthatatlan, megfoghatatlan, gyors és lassú ütem. Egyetlen állandó értéke, hogy halad. Halad és állítólag (valaki  - vagy mindenki - egyszer azt mondta) gyógyít. Pedig nem is. Csak hajlamos ez a ragacsos, görcsös, láthatatlan máz ráragadni mindenre, amin áthalad. Lassan vonja be újabb és újabb réteggel, mígnem, ami elmúlt már nem is látszik, és szinte már nem is fáj. Érdekes hogy képes egészen eltemetni dolgokat, és ha erősen dolgozik és már sokat haladt előre, lassan hegyet épít magából a fájdalomra. Leginkább az elmúlás fájdalmára. Legtöbbször tehát pont az idő fáj. Az az idő, ami elmúlt, és már nem lesz. A szerelem elmúló ideje, a barátság, a szépség, a vágy elmúló ideje. Az élet elmúló ideje. Vajon mi lesz a már elmúlt idővel? Hova lesz, ami már elmúlt? Néha azt álmodom, hogy kislány vagyok. Óvodás. Aztán ébredés után tudom, hogy emlékszem az álomra és egy

HAJRÁ MAGYAROK!

Kép
Ez a magyarság és olimpia együttállás valóban érdekes. Azon gondolkodtam, hogy vajon ez az összhangzat hol van a hétköznapokban? Valóban nagyon, nagyon kellett most hogy végre büszkék lehessünk a nemzetünkre. És tényleg úgy gondolom hogy a hétköznapok gyilkos közönye a részvét és az emberség iránt már több mint kegyetlenség. Kegyetlennek érzem, hogy hozzászokunk hogy a legnagyobb elmék elmennek, vagy ha maradnak nem dolgoznak a saját területükön, mert ma nem éri meg zseniálisnak lenni csak ha megfizetik. Anyagias világ...már kutatást végeztek és ki is mutatták, hogy  válságért a hitelminősítők felelősek. Na, de most komolyan ki gondolta ezt másképp? Mindennap halljuk, látjuk, olvassuk. Felelőssé teszünk egy megfoghatatlan távoli képet, és közben hozzászokunk.  Ahhoz, hogy nyomorognak az emberek? Normálisnak tekintjük, hogy naponta éheznek gyerekek akár a szomszédban is? Ehhez nem szabad hozzászokni. Ilyenkor hol az a nemzeti büszkeség? Az a kamasz kölyök, aki éhesen fekszik és kel

Nálunk nyaralás és egyéb kalandok

Kép
Hát szóval ez az ember tervez dolog számomra újra és újra beigazolódik. Jó ideig nyaralgattunk hol itt hol ott, gondoltam de király lesz pihenünk, kikapcsolódunk, trollkodunk családilag. Vagyis ez volt a terv. Nagyjából be is jött, de mire hazaértünk én elfáradtam. Nem kicsit. Ráadásul fogalmam nincs ez másoknál hogy van, de nekem megmaradt az kevéssé sem vicces szokásom, hogy a nyári szünetben nincs alvás. Hiába üzenek az agynak, hogy aludgyááá mááá, nem hiszi, és inkább tv-t nézne, netezne végső elkeseredésében olvasna (na ez is még komoly vita az agyam és köztem: feküggyé olvassá: elalszó - akarom én - erre az agyam: tegyed a könyvet le gyorsan, mert úgy sem figyelsz oda, tévézzé maraggyá fent), szóval  mindent elkövet csak aludni ne kelljen. Ennek következményeként reggel, mivel én nem indulok el korán, mert hogy minek, a gyerek megelőz a felkeléssel, de most jön a móka, mert itt nyaralnak az uncsik, szóval 3 gyerek előz meg! Ez még jobb mint az évközi indulás. A tesók, a reggel

Biofagyi

Matyóföld közepén üldögélt. Na nem a pusztán, mert hát ott az nincs. Ádámék előtt fagyit evett lassan, üvegpohárból. BIOFAGYIT. Az meg mi lehet?- gondolta, és vett is rögtön négy gombócot, mert hát ha bio, akkor egészséges. A fagyizó előtt régi fehér vasszékek, csak kicsit giccses sárga és narancs függönyök alatt. - Heh vajon ez is bio? - gondolta magában és elnyomott el félmosolyt, nehogy valaki azt gondolja kineveti.  -  Meleg van, jó lesz a biofagyi. Remélem azért még hideg. - nézegette még kicsit a szép fagyiszíneket, aztán bekapott egy falatot. Boldogan elmosolyodott, az történt amire számított. A biofagyi színre, illatra és ízre is ugyanolyan volt mint bármelyik másik fagyi a világon. - Jól van - gondolta - hát ma sincs új a nap alatt. Szétnézett könnyedén, a nagybetűs élet minden közhelyes ismeretével továbbra is felvértezve. De a szeme újból valami szokatlanba ütközött. A másik asztalnál egy idősebb nő egyedül üldögélt. - Nem szeretem ha egy ilyen korú nő egyedül üldögél. Mit

Elmentek

Hát elmentek. Mindannyian. 67 gyerek. Nehéz dolog az elengedés és a büszkeség elegyét hordozni. Mint egy erős, de nehéz csigaház, amit jó lenne letenni, de olyan jó belebújni, mert akkor érzed igazán milyen védtelen és sebezhető lennél nélküle.  A ballagás utáni időszakban ritkán mentem a terem felé. Üres volt. Hiányoztak belőle azok az arcok, nevetések, kiabálások és az a furcsa áttörhetetlen zsongás ami jellemezte őket mindig is. A terem olyan volt, mint én. Kongott a cipőm hangja ha beléptem, visszaverték a régi nagy falak és a tér, az üres tér, szinte elviselhetetlenné erősítette. A falon még ott vannak az oklevelek, az asztalon a terítő. A repedt szék amire Balázs és Evelin egyszerre ült le, és az is ami Máté keze nyomát őrzi :) néhány pad kicsit összefirkálva, de nem nagyon nehogy az off kiakadjon, a tanári asztal fiókjában még egy-két toll, füzet...már nem kell...  A Márkok nem állnak minden óra előtt a házirendet megszegve a terem előtt és nem fogják rá az épp hiányzó gyer

Magyarország - Burn out

Kép
Valahol azt olvastam, hogy a legnagyobb ostobaság a világon, mikor a gazdag ember üldögél a kényelmes székében és ítéletet mond a szegények életéről, problémáiról. Nem sok mindent utálok, de ezt felvetést ösztönösen átérzem. Gyűlöletet ébreszt bennem, mikor pöffeszkedő, jól fésült, a hétköznapi gondoktól távol álló "felsőbbrendű lények" osztják az észt azoknak akik sírva fekszenek és kelnek. Napok óta a 47.000 ft jár a fejemben. Mit képzel az, aki soha nem élt ennyi pénzből és ki meri jelenteni, hogy ebből meg lehet élni. Ez már nem felháborító. Ez már siralmas. Nem kell többet fizetni, ha ez az az összeg amit a közmunkáért a nagy létszámra való tekintettel az állam ki tud szorítani. De fennhéjázó módon beletaposni olyan emberekbe akik nem esznek a hónap végén SEMMIT(!), hogy a gyereküknek jusson, akiknek nincs a házában melegvíz, fűtés, világítás. Nem a pénz a baj, mert azt munkáért adják, még ha kevés is, jut valami. De nincs joga olyan embernek akinek a luxsautójában is

Az idő rémisztő közönye

Kép
Ült a kőpadon. Szinte sütötte a hideg. Már régen mennie kellett volna, sok dolga van. De csak nézte a sötétben a csillagokat. Ott lenne – gondolta – ott lenne a mennyország? Akkor most ott is sötét van….de kit érdekel – már régen nem érdekelte semmi. - Az idő rémisztő közönye – mosolyodott el magában – nem is olyan rémes. - Talán az a baj, hogy soha ne félt semmitől. Ha félt volna, eszébe jut az is hogy baja eshet. Nem látványosan törik be a feje, hanem a szíve, lelke nyomorodik meg. - Nem látszik. Azt hiszik nem is fáj. Mert vannak olyan sebek, amik soha, valóban soha nem gyógyulhatnak be. De úgy lehet tenni, mintha begyógyulna. Erre mondják, hogy az idő minden sebet begyógyít…. Dehogy is – szállt vitába saját magával – az idő nem valami orvos vagy csodaszer. Az idő, csak idő. Múlik könyörtelenül, közönyösen. Bergsoni módon, lassan és gyorsan egyszerre. Az idő egy dologra képes csak. A múlás közönyét ráhúzni az élő sebekre….igen, ez lesz az. Minél több és nagyobb a seb, annál több a k