Az idő rémisztő közönye

-
Ült a kőpadon. Szinte sütötte a hideg. Már régen mennie kellett volna, sok dolga van. De csak nézte a sötétben a csillagokat.
Ott lenne – gondolta – ott lenne a mennyország? Akkor most ott is sötét van….de kit érdekel – már régen nem érdekelte semmi.
- Az idő rémisztő közönye – mosolyodott el magában – nem is olyan rémes. - Talán az a baj, hogy soha ne félt semmitől. Ha félt volna, eszébe jut az is hogy baja eshet. Nem látványosan törik be a feje, hanem a szíve, lelke nyomorodik meg.
- Nem látszik. Azt hiszik nem is fáj. Mert vannak olyan sebek, amik soha, valóban soha nem gyógyulhatnak be. De úgy lehet tenni, mintha begyógyulna. Erre mondják, hogy az idő minden sebet begyógyít…. Dehogy is – szállt vitába saját magával – az idő nem valami orvos vagy csodaszer. Az idő, csak idő. Múlik könyörtelenül, közönyösen. Bergsoni módon, lassan és gyorsan egyszerre. Az idő egy dologra képes csak. A múlás közönyét ráhúzni az élő sebekre….igen, ez lesz az. Minél több és nagyobb a seb, annál több a közöny is. Először csak azt vesszük észre boldogan, hogy túl vagyunk rajta…mármint a problémán. Büszkén, felemelt fejjel megyünk és „boldogulunk”. De ez nem az igazi….egyszerűen csak ez van – kirázta a hideg, felállt és várta, hogy belesajduljon a szíve az őszinte önsajnálatba. – gondolhattam volna, hogy már ez sem fog menni – mosolyodott el megint. 
-  Újra csak az idő rémisztő közönye. Már az sem érdekel, hogy tényleg nem fáj. Hol is tartottam? Ja persze hogy boldogulunk. De inkább csak tesszük, amit kell. Fel kell kelni, el kell menni, vissza kell jönni, köszönni kell, mosolyogni kell, élni kell. Mert az idő könyörtelen. Múlik tovább, és közönyét ráhúzza a felkelésre, az elindulásra, a visszatérésre és lassan a mosolyra is. Érdekes, hogy a saját közönyünk nem szürke. Tarkabarka, néha átlátszó, néha színes. Olyan, mint egy rosszul fotózott kép, ami túl világos vagy épp túl sötét. Látni mit ábrázol, de kicsit mindig tompa, nem látszik rendesen. Nem okoz igazi örömet. – lassan sétált tovább. Fázott, de nem érdekelte ez sem, úgy sem betegedett meg soha. Közelebb ért a városhoz. Jöttek mentek körülötte, de nem érdekelte – régen szerettem nézni az embereket, de nevetségesek, ahogy reménykednek hogy jó nekik. Pedig csak idő kérdése (már megint az idő). Idő kérdése hogy kieresszék fogukat, karmaikat és sebeket ejtsenek másokon, büszkén vállalva milyen erősek…mindegy, nem érdekel, majd rájön mindenki magától, miért zárkóznak be az emberek egy kor után. Nem azért mert unalmasak, hanem mert már nem érdeklik őket a többiek…sőt valójában önmaguk sem érdekli őket, mert az idő rémisztő közönye mindenkit közönyössé tesz. Lárvaszerűen közönyössé. Ez az idő hatalma: elég közönyössé válunk minden elviseléséhez.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TITOK

-
Kép
Milyen ostoba emberek mondják azt, hogy nem létezik a mikulás, nincsenek angyalok és csodák? Azok a felnőttek mondják azt ,akik sajnálják a gyermekektől azt a bizonyos boldog gyermekkort, ami bizonyára nekik sem adatott meg. Ráadásul nincs is igazuk. Én hiszek a mikulásban, az angyalokban, a csodákban. Mert hiszek a jóságban és a szeretet erejében. A mikulás, az angyalok, a csodák létezni fognak, amíg gyerekek léteznek, mert a gyerek elhiszi hogy van olyan mérvű szeretet, amely megmenti őt a csalódástól, a magánytól, a félelemtől nekünk felnőtteknek pedig az a legfőbb dolgunk hogy megértsük hogy ez, a mi dolgunk. Mindannyiunkban ott él a mikulás, ahogy szedegetjük össze a mikuláscsomagba a finomságokat, ahogy tervezgetjük és válogatjuk a meglepetéseket az adventi naptárba, ahogy rátalálunk a lélekmelengető karácsonyi ajándékra, és a szívünk megtelik szeretettel. Boldogan tapasztalom, hogy a körülöttem élő anyukák nagy része, ugyanazzal a kis cinkos mosollyal és önkéntelenül visszafo
További információk

A kitűnő bizonyítvány NEM szégyen!

-
Kép
Furcsa tendenciát tapasztalhatunk mostanában az iskolai bizonyítványok megítélésében, ami nagyban köszönhető a social media félrecsapó hullámainak. Ma már bárki hozzáfér – és férjen is – olyan mindenkinek szóló szakirodalmakhoz, mint Vekerdy féle nevelési tanácsok. Én nagyon szeretem őket, és otthon is az iskolában is alkalmazom az elveit, hiszen egyszerűen arról szólnak, hogy végtelen szeretettel és odafordulással, egyéni módon kezeljük a gyerekeket és szeressük őket egyformán. Van azonban egy tétele, amit sajnos sokan nagyon félreértenek. Vekerdy Tanár Úr, soha nem mondta azt, hogy a kitűnő tanulók nem értékesek, és azt sem mondta, hogy nem viszik semmire. Ő egyértelműen azt mondja, hogy a nem kitűnő gyerek is ugyanolyan értékes, mint akinek teljesítménye a kitűnő biziben is megjelenik. Ami kifacsarodott ebben az egészben, hogy most valahogy úgy néz ki, hogy már a bizonyítványosztás előtt megjelenik a social media felületeken, sőt a mainstream médiában, hogy a nem kitűnő bizonyít
További információk

A hiány játékosa

-
Ma valahogy mindennek a hiánya jut eszembe. Talán mert halottak napja van, talán mert ma megálltam egy pillanatra és megnyugvás helyett inkább űrt érzek. Hiányzik a gyermekkorom, a gondatlan kellemes hétvégék, mikor a nagymamáim és nagypapáim felváltva vigyáztak rám, vagy a szüleimmel az erdőt jártuk és minden vasárnap ebéd után természetfilmeket néztünk távoli országokról, különleges állatokról, tudományos felfedezésekről. Ülök a kellemes, meleg, gyertya és sütemény illatú otthonomban, hallgatom ahogy a másik szobából a gyerek meg az apja tanakodnak valamiről. Látom a teraszon ahogy a közösen faragott tökfejben pislog a láng, eszembe jut mennyi móka és kacagás töltötte be a lakást tegnapelőtt mikor Lilla és a kis barátai kinevették a félelmet és a halált, és milyen jó volt a barátok körében tegnap együtt vacsorázni, mindent kidumálni kifulladásig.  Mégis valahogy olyan mély szomorúság lengi be az egészet. Nehéz időszakon vagyok túl és azt hiszem elég is belőle, csak kár hogy ninc
További információk