Gondolatok a nagyvilágról

Kedves szülők! Felismerjük a képen a szereplőket? Igen, ők a gyerekeink. Itt pont olyanok mint egy nagy csapat földre szált angyal. 😇 De tudjuk milyenek valójában ugye?  Igen, pont olyanok. Imádnivaló, kedves, földre szállt angyalok, akik néha próbára teszik a türelmünket de a legszebb ajándékok akiket kaphattunk a világon.  Gondoltam szólok még most, mert jövő hét végén bizi osztás. Lesz sok kitűnő és jeles, sok szép jó bizi. De biztos lesz néhány amelyik csak közepeske, vagy bel ecsúszik pár kettes.   Mi legyen?😥 Szerintem semmi, mert már mindegy. Nem valami nagy öröm, ha rossz a bizi mert mindenki tökéletes gyerekre vágyik, de olyat én még nem láttam. Mostanában trend azt játszani hogy a kitűnők úgysem lesznek sikeresek mert a kilógók a zsenik, de lássuk be az ő bizijüket mégsem kell magyarázni.  Szóval megmondom mi legyen. Puszi, ölelés és nyári szünet. Néhány komolyabb beszélgetés hogyan lehetne segíteni hogy jövőre jobb legyen. De légyszi légyszi ne legye

Néztem, ahogy döbbent csendben sorjáztok ki az iskolakapun. A közös ima és az emlékezés percei után, senki nem kért titeket arra, hogy maradjatok csendben. Még az öreg iskolafalak is beleremegtek, ahogy csak a szívetek dobbanása hallatszott. A sokat látott Alma Mater sem szereti ezt. Azt szereti, ha éltek….mindannyian. Ha nevetve és lökdösődve mentek ki a nehéz kapun egy hosszú nap után. Ahogy még bandáztok kicsit a korlátnak dőlve, ahogy bekiabáltok az ablakon a „sanyarú sorsúaknak” akiknek 8. órája is van…Igen, biztosan fura ez, mert mindig rátok szólunk: Ne kiabálj, ne lökdösődj, ne zavard meg az órát, ne lökd le a másikat a lépcsőn… Ó de jó lett volna, ha ma is szólnom kell. Ha nem kell arra gondolnotok, hogy azok a szegény gyerekek a másik gimnáziumban….olyanok, mint mi… tanárnő, akár mi is lehettünk volna…  Láttam, ahogy nap közben nagyon, nagyon sokan gyújtottatok gyertyát. Láttam, ahogy csendben össze-össze bújtok, kapaszkodtok egymásba. Láttam, ahogy értitek, hogy a veszt