Gondolatok a nagyvilágról

A gyermeknap érdekes képződmény. Nem mondanám ünnepnek, bár annak kellene lennie. Míg gyerekek vagyunk ugyanúgy várjuk, hogy a felnőttek ezt vegyék komolyan akárcsak a karácsonyt. Vidámpark van, lufi van, édesség van, apró ajándék van...én azt hittem gyermekként, hogy mindenkinél. Aztán rájöttem, hogy nálunk van így. Azt is megértettem hamar a lényeg: együttlét van. A szüleim vették a fáradtságot és elvittek minket kikapcsolódni, játszottak velünk, megajándékoztak minket az idejükkel, a figyelmükkel, a kézzel fogható szeretetükkel...pedig nagy családban nőttem, három gyerek, építkezés, munkanélküliség, tandíj minden, ami ma nyomorítja a családokat, minket is érintett, de valahogy soha nem éreztük meg. Ez lenne a lényeg ma is. A gyermeknap nem ünnep, csak ha annak tekintjük. Kell hogy legyen minden szülőnek ereje ahhoz, hogy a gyermekére szánjon egy évben egy napot, mégpedig úgy, hogy mindegy mi történik az iskolában, otthon vagy az élet bármely területén. Május utolsó napján megérde

Nehéz megítélni mit ünneplünk pedagógus napon. Mióta tanítok, még soha nem éreztem fontosnak, hogy ezen a napon bármi történjen, sőt mindig azt szoktam mondani a gyerekeknek, hogy nekem ne adjanak ajándékot. Ha úgy gondolják, hogy része vagyok az életüknek, ha azt érzik, hogy jobbá tettem azt és ezt szeretnék kifejezni, tegyék személyes módon. Egy pár kedves sor, egy rajz, két jó szó pont megteszi, de ezt meg nem lehet egy naphoz kötni. Azt nagyon szeretem, ha egy egy váratlan kedves üzenetet találok egy dolgozat végén, vagy egy nehéz nap után egy jó zene vár a zárt csoportban a face-en, vagy egy-egy kedves sms ébreszt reggel a régi jó "öregdiákoktól". Ez igazi ajándék. Szívből jövő kedvesség. Most új árnyalatot kapott a kérdés persze megint Lilla kapcsán. Úgy döntöttünk az idén mindenki eldöntheti hogy ajándékozza meg a tanárnéniket, így már jó ideje gondolkodom mi is lenne a megfelelő. Amióta töröm a fejem, szinte már végig gondoltam azt a két évet, mióta Lilla iskolás let

Furcsa nap volt a mai. Egy teológiai képzés közepén, ki kellett szakadnom a gondolatmenetből, mert egy osztályfőnök kért segítséget. Nyilván mentem, ez a dolgom. Sokszor fordul elő, ez a helyzet. Az anyuka teljes összeomlás szélén a nehezen kezelhető gyerek miatt, összecsapnak a feje felett a hullámok, és vár valami csodára. Ilyenkor meg kell állni mellette egy pillanatra, kicsit összerakni, rávilágítani a problémája lényegére, valós gyökerére.  Azt látom, hogy ez a legritkábban az iskola. Nyilván itt látszanak meg a nehezebb időszakok, a gyerek ront vagy bukásra áll, esetleg nem jön ki az osztálytársaival, vagy egy-egy pedagógusban látja élete legnehezebb konfliktusát. De ez az esetek nagy többségében csak a tünet. A gyerek akkor ront, ha nem tanul. Mi nagyon figyelünk hogy ha lehet ne nagyon kallódjon a gyerek, tehát az osztályfőnökök kezelik a gyerekek közt lévő konfliktusokat is, ne terhelje őket még ez is ha nem muszáj legyenek jók, de mindenképpen elfogadhatóak a közösségek. É

Valamelyik nap elvágtam a kezem. Persze tipikus barom voltam, és késsel igyekeztem kibontani egy ásványvizes palackot, ezt nem részletezném, így is elég nagy hülyének éreztem magam.  Na a lényeg, hogy a vége az lett, hogy a műanyagon megcsúszott a nagyon éles kés, ami nem volt annyira nagyon éles, hogy levágja a műanyag pöcköt a kupakról, de annyira igen, hogy izületig szaladjon a másik kezembe. Felszisszentem, és ez pont elég volt arra, hogy Lilla azonnal rákérdezzen mi történt. Ahogy megfordultam és nyúltam a papírtörlőért még kezemben a késsel, már válaszolt is magának: NA, elvágtad a kezed. Vérzik? Fáj nagyon? -és még vagy 17 kérdés, a végén mikor észrevette, hogy elfordulok hogy ne lássa: Megmutatod? Mondom neki, hogy dehogy mutatom, nem 8 éveseknek való és egyébként is, nyugodjon meg, semmi baj, ilyen előfordul, mindjárt eláll. Tulajdonképpen még én sem igazán láttam, mert nagyon vérzett, gondoltam kimegyek a fürdőbe, ha nem áll el, majd kezdek valamit, de addig is lerázom a