Gyermeknap közeleg

A gyermeknap érdekes képződmény. Nem mondanám ünnepnek, bár annak kellene lennie. Míg gyerekek vagyunk ugyanúgy várjuk, hogy a felnőttek ezt vegyék komolyan akárcsak a karácsonyt. Vidámpark van, lufi van, édesség van, apró ajándék van...én azt hittem gyermekként, hogy mindenkinél. Aztán rájöttem, hogy nálunk van így. Azt is megértettem hamar a lényeg: együttlét van. A szüleim vették a fáradtságot és elvittek minket kikapcsolódni, játszottak velünk, megajándékoztak minket az idejükkel, a figyelmükkel, a kézzel fogható szeretetükkel...pedig nagy családban nőttem, három gyerek, építkezés, munkanélküliség, tandíj minden, ami ma nyomorítja a családokat, minket is érintett, de valahogy soha nem éreztük meg.

Ez lenne a lényeg ma is. A gyermeknap nem ünnep, csak ha annak tekintjük. Kell hogy legyen minden szülőnek ereje ahhoz, hogy a gyermekére szánjon egy évben egy napot, mégpedig úgy, hogy mindegy mi történik az iskolában, otthon vagy az élet bármely területén. Május utolsó napján megérdemli minden gyerek, hogy egy napig feltétel nélkül szeressék. Nem az ajándék és a vidámpark a lényeg. Az érzés, hogy a gyerek ismerje fel, hogy az anyukája, az apukája vagy szerencsés esetben mindkettő, vele szeretne lenni. 

Sokszor vagyok szomorú, mikor úgy érkezik az iskolába szülő, hogy a gyerek bajban van és segíteni kell. Küzdünk, harcolunk és ha össze tudunk fogni, általában sikerül. A leginkább az szomorít el mikor a gyermek jön segítséget kérni, vagy mi vesszük észre hogy valami nem stimmel és hiába próbálkozunk maga a szülő az, aki tönkreteszi a gyerek életét. Tudom, hogy csúnya dolog, de ezeket a gyerekeket kicsit jobban szeretem. Nem is ez a jó szó, hanem talán az anyai ösztönöm jobban védelmezi őket. Fájdalom, hogy kitől kell őket védenem magamban. Sokszor észhez kell téríteni a szülőket, mikor a gyereket hibáztatják mindenért, például ha egy válás után a gyerek a másik szülővel is jóban van. Vagy hányszor hallom hogy nem elég hogy mennyi baj van a családban, még a gyerek se képes rendesen helyt állni az iskolában. Na de szegénynek ugyanúgy meg kell küzdenie a felnőttek okozta problémákkal, amik tetézik az ő tinédzser kori bajait. Ha a szülő őt tartja mindenért hibásnak ki fogja szeretni? Sajnos volt már, hogy én kiabáltam a szülőre mikor kezet emelt a gyerekre. Nem fogom elfordítani a fejem. Olyan is volt, hogy én kerestem éjszakába nyúlóan az eltűnt gyereket és mikor meglett, én öleltem magamhoz egyedül. Semmi egyébért, csak mert ő gyerek, én meg az érte felelős felnőtt vagyok. Tudtam, hogy ő hozott rossz döntést, mert elment. De miért is ment el? És az is eszembe jutott, hogy mennyire félhetett, fázhatott, milyen éhes lehetett, és milyen belátással bír, hogy hazajött. Arról nem is beszélve, milyen kegyelem hogy életben maradt és jól van. Őt minden nap ünnepelnie kellene a szüleinek. A helyzet az, hogy jó gyereket könnyű szeretni de néha még őket is elfelejtjük megünnepelni, de a "rossz" gyerek? Őket ki  fogja szeretni?

Mi az iskolában a gimiseket is megajándékozzuk gyereknapon. Jégkrémet kapnak, mint mikuláskor egy kis csokit és minden adandó alkalommal valami apróságot. Hogy miért? Mert ide gyerekek járnak. Jók és rosszak, kitűnők és gyengébbek. Mindegy, mert gyereknapon és mikuláskor ők mind az ötszázan gyerekek. Megkapják a finomságot és nagyon örülnek neki. Mindig van olyan, aki megjegyzi, hogy neki ennyi volt, és milyen jó hogy itt kap valamit, mert otthon már rég nem emlékszik senki arra hogy gyerek van otthon. A szülők annyira el tudják magukat foglalni magukkal, a munkájukkal, a munkanélküliségükkel, a válásukkal, az új házasságukkal, hogy elfelejtik, hogy a gyereket nem csak 6 éves koráig kell számon tartani. A gyerek nem akar helyt állni felnőttként egy megcsonkult családban, de megteszi mert szereti azt a szülőt akivel marad. A gyerek nem tervezi hogy dolgozni megy tinédzserként, de megteszi, mert szereti a szüleit és áldozatot vállal értük. A gyerek dolga hogy lázadjon, kiverje a biztosítékot otthon is, az iskolában is, hogy felmérje a határait. A szülők dolga pedig gyermeknapon mindent de mindent elfelejteni és venni a rongy kis kölyöknek egy fagyit, vagy írni neki néhány sort és megölelni. Aztán folytatódhat minden tovább, de az üzenetnek el kell jutni a gyerekhez:

Az anya és az apa dolga, minden körülmények között, minden gyermeki butaság, ostobaság, durvaság és rossz döntés ellenére szeretni a gyermekét. Lehet rá haragudni, lehetnek nézeteltérések, mitöbb mély sebek, hiszen a meggondolatlan gyerek sokszor nagyon fájó sebet tud ejteni a szülein, de pont ez a lényeg. Ezek ellenére is meg kell tudni látni benne azt a kisbabát, akit vártak, vagy csak jött. Azt a kisgyereket, aki izzadó tenyérrel szavalta az óvodában az anyák napi verset, aki minket látott a legszebbnek, aki tőlünk tanult mindent. A nagy gyerek is gyerek, sokszor meglepő mennyire. Ne felejtsük el őket vasárnap. 

Egy kedves (fiú) tanítvány néhány órája mesélte, hogy minden évben a gyereknapi reggel a legszebb. Az apukája, aki sokat van külföldön igyekszik itthon lenni aznap. A szülei hamar felkelnek és finom reggelit csinálnak, kávét, bundás kenyeret miegymást, ágyba viszik neki és a tesójának a reggelit és maguknak is, és ott reggeliznek a gyerekszobában az ágyukba bújva, mint mikor kicsik voltak. Ajándékot nem kapnak, de minden évben 5 extra kupont rajzolnak a szüleik, amit okosan kell beváltani náluk, mondjuk buliba menésre, vagy extra zsebpénzre, ez a kedves kölyök nevetve mesélte, hogy tavaly kétszer szobatakarításra váltották be mindketten a tesóval. Aztán azt is elmesélte gyorsan, hogy volt egy év, mikor utálta ezt az egészet "akkor még hülye voltam tanárnő" és otthagyta a szüleit a tesóját reggelivel, kuponokkal, mindennel és kiment a kertbe duzzogni. Aztán már nagyon bánta mert éhes volt és ők meg ott nevetgéltek bent. Az anyukája egy idő után kiment és azt mondta neki, hogy beválthatsz egy kupont a szobába lépésre ha akarsz. Persze már csak azért se akart. Aztán ez elmúlt, és alig várta a következő közös reggelit. Most már 18 éves. Azért mesélte el, mert azon izgul, hogy vajon ezután is lesz még gyereknap reggel,mert már nagykorú. Kíváncsi vagyok jövő héten mit fog majd mesélni, de tudom, hogy az apukája itthon lesz a hétvégén. 

Azt hiszem valahol itt van ez elrejtve. Nem pénz és közjó, nem általános boldogság vagy biztos társadalmi helyzet határozza meg, hogy szereti-e valaki a gyerekét vagy sem. Elég egy reggeli, egy szeretlek-cetli, egy gesztus, mert nem csak a felnőttek, a gyerekek is vágynak erre, talán még jobban. Ne felejtsük el, vasárnap gyereknap.