TITOK
Milyen ostoba emberek mondják azt, hogy nem létezik a mikulás, nincsenek angyalok és csodák? Azok a felnőttek mondják azt ,akik sajnálják a gyermekektől azt a bizonyos boldog gyermekkort, ami bizonyára nekik sem adatott meg.
Ráadásul nincs is igazuk. Én hiszek a mikulásban, az angyalokban, a csodákban. Mert hiszek a jóságban és a szeretet erejében. A mikulás, az angyalok, a csodák létezni fognak, amíg gyerekek léteznek, mert a gyerek elhiszi hogy van olyan mérvű szeretet, amely megmenti őt a csalódástól, a magánytól, a félelemtől nekünk felnőtteknek pedig az a legfőbb dolgunk hogy megértsük hogy ez, a mi dolgunk.
Mindannyiunkban ott él a mikulás, ahogy szedegetjük össze a mikuláscsomagba a finomságokat, ahogy tervezgetjük és válogatjuk a meglepetéseket az adventi naptárba, ahogy rátalálunk a lélekmelengető karácsonyi ajándékra, és a szívünk megtelik szeretettel.
Boldogan tapasztalom, hogy a körülöttem élő anyukák nagy része, ugyanazzal a kis cinkos mosollyal és önkéntelenül visszafojtott hanggal meséli, mivel fogja meglepni gyermekeit. Látom a szemük csillogásában amit én érzek. A boldogságot, ami a gyermekem öröméből visszaárad majd rám. Az öröm, amit érzek, mert neki örömet szerezhetek, és tudom hogy milyen izgatottan fogja várni még mindig, hogy vajon meglátja-e majd az idén a mikulást, hogy a levele vajon célba ért-e és nem kért-e túl sokat.
Pedig tudja, hogy valami csel van itt a közelben, tavaly már visszafordult az ajtóból karácsony este, hogy a templomból hazatérve, mi már ott találjuk a tüneményes kis ragacsos, gyűrött, kézzel és teljesen egyedül készített ajándékokat. A legcsodásabb ajándékok amiket valaha láttam, mert benne volt a munkája, szíve-lelke, és a TITOK, hogy néha segíteni kell a meglepetéseknek célba érni. Megható volt.(Bár a tülekedés az ajtóban, hogy ki forduljon vissza és mikor az inkább nevetséges volt, mert a kidolgozott koreográfia, hogy én lefoglalom a kicsit, az apja meg becsempészi az ajándékokat borult, mert a gyerek közölte hogy egy pillanat elfelejtettem valamit....mondjuk a sapkámat....mondtam neki hogy "dehát" a fejeden van, ő már rohant is és elintézte a projektet, miközben nekem a könnyeim potyogtak a nevetéstől és a megható felismeréstől egyszerre, az apja meg felháborodott egy pillanatra, majd szintén nevetni kezdett, hogy milyen reménytelenül próbáltam feltartani a gyereket.)
Most már napok óta zárva az ajtaja, kiírva, hogy belépni tilos, kihallatszik az olló csattogása, ragasztós a parketta, a szék és persze én vagyok a mit sem sejtő beszerző, aki néha egy-egy darab anyagot, színes papírt, arany tollat kell hogy kerítsek, és a kis szélvész már újra el is tűnik kacagva, dúdolgatva a gyerekszoba mélyén.
Büszke vagyok rá, és magunkra is hogy sikerült megértetni vele, hogy az ember szerethet olyan végtelenül és feltétel nélkül, hogy varázsolni tudjon. Ő is varázsol. A kis ragacsos kezében ott van a karácsonyi csoda, az angyalok szárnya suhog az ollója csattogásában, a mi szívünk boldogsága ott dobog az övében is és tudom, hogy majd ő is erre tanítja a saját gyermekeit.
Ostobaság tehát azt mondani, hogy nincs mikulás és nincsenek angyalok, hiszen mi vagyunk azok. Ott vannak ezek a szeretetlények minden boldog otthon falai között, az ajándékot csomagoló anyukák kezében, az apukák igyekezetében, hogy a mikulás kopogjon, csengessen, és pont akkor repüljön el a rénszarvasszánon amikor már csak a csillagokat látni amit a paták hagynak.Ott vannak a gyermekek reménykedő leveleiben, a lelkükben kialakuló titokban, amiben egyszer csak ők is részt vesznek.
Minden olyan dolog létezik, amiben akár csak egy gyerek is reménykedik és hisz, léteznek tündérek, angyalok, koboldok, manók és a mikulás is. Ők segítenek túlélni ha nehéz és ők segítenek boldoggá tenni gyermekeinket. Mi vagyunk azok, mesés köntösbe bújva. A szeretet mesés köntösébe.
Ráadásul nincs is igazuk. Én hiszek a mikulásban, az angyalokban, a csodákban. Mert hiszek a jóságban és a szeretet erejében. A mikulás, az angyalok, a csodák létezni fognak, amíg gyerekek léteznek, mert a gyerek elhiszi hogy van olyan mérvű szeretet, amely megmenti őt a csalódástól, a magánytól, a félelemtől nekünk felnőtteknek pedig az a legfőbb dolgunk hogy megértsük hogy ez, a mi dolgunk.
Mindannyiunkban ott él a mikulás, ahogy szedegetjük össze a mikuláscsomagba a finomságokat, ahogy tervezgetjük és válogatjuk a meglepetéseket az adventi naptárba, ahogy rátalálunk a lélekmelengető karácsonyi ajándékra, és a szívünk megtelik szeretettel.
Boldogan tapasztalom, hogy a körülöttem élő anyukák nagy része, ugyanazzal a kis cinkos mosollyal és önkéntelenül visszafojtott hanggal meséli, mivel fogja meglepni gyermekeit. Látom a szemük csillogásában amit én érzek. A boldogságot, ami a gyermekem öröméből visszaárad majd rám. Az öröm, amit érzek, mert neki örömet szerezhetek, és tudom hogy milyen izgatottan fogja várni még mindig, hogy vajon meglátja-e majd az idén a mikulást, hogy a levele vajon célba ért-e és nem kért-e túl sokat.
Pedig tudja, hogy valami csel van itt a közelben, tavaly már visszafordult az ajtóból karácsony este, hogy a templomból hazatérve, mi már ott találjuk a tüneményes kis ragacsos, gyűrött, kézzel és teljesen egyedül készített ajándékokat. A legcsodásabb ajándékok amiket valaha láttam, mert benne volt a munkája, szíve-lelke, és a TITOK, hogy néha segíteni kell a meglepetéseknek célba érni. Megható volt.(Bár a tülekedés az ajtóban, hogy ki forduljon vissza és mikor az inkább nevetséges volt, mert a kidolgozott koreográfia, hogy én lefoglalom a kicsit, az apja meg becsempészi az ajándékokat borult, mert a gyerek közölte hogy egy pillanat elfelejtettem valamit....mondjuk a sapkámat....mondtam neki hogy "dehát" a fejeden van, ő már rohant is és elintézte a projektet, miközben nekem a könnyeim potyogtak a nevetéstől és a megható felismeréstől egyszerre, az apja meg felháborodott egy pillanatra, majd szintén nevetni kezdett, hogy milyen reménytelenül próbáltam feltartani a gyereket.)
Most már napok óta zárva az ajtaja, kiírva, hogy belépni tilos, kihallatszik az olló csattogása, ragasztós a parketta, a szék és persze én vagyok a mit sem sejtő beszerző, aki néha egy-egy darab anyagot, színes papírt, arany tollat kell hogy kerítsek, és a kis szélvész már újra el is tűnik kacagva, dúdolgatva a gyerekszoba mélyén.
Büszke vagyok rá, és magunkra is hogy sikerült megértetni vele, hogy az ember szerethet olyan végtelenül és feltétel nélkül, hogy varázsolni tudjon. Ő is varázsol. A kis ragacsos kezében ott van a karácsonyi csoda, az angyalok szárnya suhog az ollója csattogásában, a mi szívünk boldogsága ott dobog az övében is és tudom, hogy majd ő is erre tanítja a saját gyermekeit.
Minden olyan dolog létezik, amiben akár csak egy gyerek is reménykedik és hisz, léteznek tündérek, angyalok, koboldok, manók és a mikulás is. Ők segítenek túlélni ha nehéz és ők segítenek boldoggá tenni gyermekeinket. Mi vagyunk azok, mesés köntösbe bújva. A szeretet mesés köntösébe.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése