Az egyik kedvenc napom
Tudom szentségtörés, de az egyik kedvenc napom az évben szeptember 1. Mindegy mivel kell szembenézi augusztus utolsó napjaiban, mindig nehéznek tűnik. De mikor megtelik gyereklélekkel minden folyosó, minden év eleji kínlódásom elszáll. Imádok reggel az udvaron át érkezni. Látom, ahogy hamarabb érkeznek a kicsik és nagyok, hogy még legyen idő egy gyors focira, még egy kis dumcsi az udvaron, aztán futás csengőre és egy pillanat alatt csend. Szeretek végigsétálni a folyosón. Hallom, ahogy a kollégáim tanítanak az ajtók túloldalán. Mosolygok mikor a csendet megtöri egy egy nagy kacagás főként a végzős termek előtt. Ők már ilyenkor is lazák. Tudom, hogy valamelyik kollégám munkája épp áldássá válik, és kitörő felhőtlen kacagásban száll vissza oda ahonnan érkezett. Vagy hallom a nagy csendet és együtt érzek az épp vért izzadó felelővel. Küldök egy sóhajt az ég felé, hátha segít rajta. Látom a helykereső újakat a büfé előtt tétovázni, ahogy a rutinos kisebbek simán betolakszanak eléj