Gondolatok a nagyvilágról

Ma nagyon szomorú voltam, egyik legjobb és legrégibb barátnőm édesapja nem túl régi halála után, eltemette az anyukáját is. Nagyon rossz volt átérezni hogy itt maradt árván. Nem vagyunk már gyerekek, de ha elveszítjük a szüleinket, ötven évesen is árvának érezhetjük magunkat. Persze nem maradunk egyedül mert jó esetben már van párunk, gyermekünk, testvérünk, közeli barátaink, de az űrt nem tudja betölteni senki, azt megélni borzasztó. Ahogy néztem a kedves barátnőm sápadt arcát, majd megszakadt a szívem. Tudtam milyen elszántan küzdött az utóbbi időben hogy a mamájának mindent megadhasson hogy könnyebb legyen. Tudtam mennyire igyekezett csökkenteni a fájdalmát és méltó körülményeket teremteni neki. Visszaadni mindent, amit egykor ő kapott. Tudtam hogy nagyon szeretné már ha vége lenne a kötelező körnek és otthon magába nézve megélhetné a fájdalmát. Ahogy néztem, eszembe jutott mikor megszületett a kislánya. Voltam olyan szerencsés hogy másnap ott lehettem vele. Láttam az apró kicsi tü

Szerintem én lokálpatrióta vagyok. Bénán hangzik, vagy sem, de én nagyon szeretem Nyíregyházát. Alig várom, amikor hazafelé jövök, hogy "lapuljon a föld". Ezt szoktam mondani, mikor a hegyek dombokká simulnak, és időnként már kitágul a horizont. Lapul a föld. Nagyon szeretem az érzést, mikor Tokaj felől autóval érkezve elhagyjuk a Nyíregyháza 5 km táblát. Zsiborogni kezd a lábam, várom hogy meglássam a várostáblát. Mondjuk a Tokaji út hányinger, főleg egy meleg szombati délután, de nekem régi jó ismerősöm. Szeretek befordulni a hímes felé a kicsi utcákon amiket csak az ismer, aki ott lakik. Szeretek a körúton autózni, vagy az Egyház utcán száguldani és a belvároson át a Szent István utcába befutni. Ez a kedvenc utcám. Ha pesti utca lenne, allé lenne, vagy fasor. A "Szentistvánról" a Honvédra szeretek benézni a legjobban, május után. Olyan szép zöld lombtakaró borul rá, mint egy levélalagút. Ősszel sárga-barna, télen csillagfehér. Szeretem az erkélyről nézni a házt

A gyereknap eredete nagyon érdekes, az iszlám világból származik és a gyerekek jogainak védelmében és annak népszerűsítése miatt találták ki és tartották fontosnak. Eredetileg egy hetes program volt, és a mediterrán területeken keresztül ért el Nyugat-, majd Közép-Európába. Itt már az történt ami szokott, hol ünneplik, hol nem, egy napig tart a lényege az ajándék. Kis hazánk óriási ünnepi kultúrájában azonnal társul hozzá a jó pénzért szervezett közösségi játszatás, végtelenségig ismételt színpadi programokkal (amit egyébként azok szülei néznek, akik szerepelnek a színpadi produkciókban, de nekik legalább őszinte örömet szerez) és a jó pénzért iderendelt tátikán szocializálódott önjelölt énekessztárokkal, akiknek még "előzenekaruk" is szokott lenni ha lehet egy kis mulatós, vagy estére tartogatnak egy kis retro-nak kikiáltott, olcsón megszerezhető kiöregedett táncfesztiválost. A gyerekek ezt annyira élvezik, hogy el sem tudom mondani. A gyerek örül ha a szüleivel együtt, kö