Lélektől lélekig

-
Ma nagyon szomorú voltam, egyik legjobb és legrégibb barátnőm édesapja nem túl régi halála után, eltemette az anyukáját is. Nagyon rossz volt átérezni hogy itt maradt árván. Nem vagyunk már gyerekek, de ha elveszítjük a szüleinket, ötven évesen is árvának érezhetjük magunkat. Persze nem maradunk egyedül mert jó esetben már van párunk, gyermekünk, testvérünk, közeli barátaink, de az űrt nem tudja betölteni senki, azt megélni borzasztó. Ahogy néztem a kedves barátnőm sápadt arcát, majd megszakadt a szívem. Tudtam milyen elszántan küzdött az utóbbi időben hogy a mamájának mindent megadhasson hogy könnyebb legyen. Tudtam mennyire igyekezett csökkenteni a fájdalmát és méltó körülményeket teremteni neki. Visszaadni mindent, amit egykor ő kapott. Tudtam hogy nagyon szeretné már ha vége lenne a kötelező körnek és otthon magába nézve megélhetné a fájdalmát. Ahogy néztem, eszembe jutott mikor megszületett a kislánya. Voltam olyan szerencsés hogy másnap ott lehettem vele. Láttam az apró kicsi tündéri újszülöttet, és a barátnőmet, aki nem igazán a szülés óriási csodájának hatása alatt állt. Nagyon rossz állapotban volt. Azóta nagyokat szoktunk kacagni azon, hogy miket beszélt össze-vissza a kórházban, mert elviselhetetlenül erős fejfájása volt az epidurálástól, és aktuálisan egy baltát keresett hogy beleállítaná a fejébe. Én meg próbáltam édelegni, hogy szagolgassa meg a kisbabáját mert ilyen illata többet nem lesz és hasonlók, szóval aktuálisan nem voltam nagy segítség, a végén diszkréten megkért, hogy mostmár menjek haza. Barátok közt ez benne van, tudtuk hogy egy hét múlva már nagyon mókás lesz. Ahogy néztem a ma már nagyra nőtt lányát, az is beugrott hogy kicsi korában nem tudta kimondani hogy Kecskeméti, Kesmenyéti Lillának hívta Lillát. Még el is mosolyogtam magam, hogy a szalagra ezt is írathattam volna, hátha jobb kedvre derítené pár nap múlva. Aztán ahogy a sírhoz menet egymásmellé kerültünk a közös barátnőkkel. Valahogy nagyon nehéz volt megtalálni a szavakat. Azt éreztük, hogy milyen igazságtalanul korán találkozunk így. Még legalább 10 évvel későbbre lőttük be az első közös temetést, és hirtelen mindenki hazagondolt. Aztán mikor a sírnál fogytak a rokonok, elkövetkeztek az aktuálisan is közel állók és egy tekintettel lélektől lélekig szaladt az árvaság fájdalma, túl nehezek lettek a könnyek és kiszakadtak mindannyiunk szeméből, szívéből. 
Ezzel talán még közelebb kerültünk egymáshoz, mert tiszta, mint a gyémánt, hogy egyszer csak mind magunk maradunk és csak egymásra számíthatunk. Drága Maci, őszinte részvétem, osztozom fájdalmadban bár enyhíteni nem tudom, mindig számíthatsz rám.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TITOK

-
Kép
Milyen ostoba emberek mondják azt, hogy nem létezik a mikulás, nincsenek angyalok és csodák? Azok a felnőttek mondják azt ,akik sajnálják a gyermekektől azt a bizonyos boldog gyermekkort, ami bizonyára nekik sem adatott meg. Ráadásul nincs is igazuk. Én hiszek a mikulásban, az angyalokban, a csodákban. Mert hiszek a jóságban és a szeretet erejében. A mikulás, az angyalok, a csodák létezni fognak, amíg gyerekek léteznek, mert a gyerek elhiszi hogy van olyan mérvű szeretet, amely megmenti őt a csalódástól, a magánytól, a félelemtől nekünk felnőtteknek pedig az a legfőbb dolgunk hogy megértsük hogy ez, a mi dolgunk. Mindannyiunkban ott él a mikulás, ahogy szedegetjük össze a mikuláscsomagba a finomságokat, ahogy tervezgetjük és válogatjuk a meglepetéseket az adventi naptárba, ahogy rátalálunk a lélekmelengető karácsonyi ajándékra, és a szívünk megtelik szeretettel. Boldogan tapasztalom, hogy a körülöttem élő anyukák nagy része, ugyanazzal a kis cinkos mosollyal és önkéntelenül visszafo
További információk

A kitűnő bizonyítvány NEM szégyen!

-
Kép
Furcsa tendenciát tapasztalhatunk mostanában az iskolai bizonyítványok megítélésében, ami nagyban köszönhető a social media félrecsapó hullámainak. Ma már bárki hozzáfér – és férjen is – olyan mindenkinek szóló szakirodalmakhoz, mint Vekerdy féle nevelési tanácsok. Én nagyon szeretem őket, és otthon is az iskolában is alkalmazom az elveit, hiszen egyszerűen arról szólnak, hogy végtelen szeretettel és odafordulással, egyéni módon kezeljük a gyerekeket és szeressük őket egyformán. Van azonban egy tétele, amit sajnos sokan nagyon félreértenek. Vekerdy Tanár Úr, soha nem mondta azt, hogy a kitűnő tanulók nem értékesek, és azt sem mondta, hogy nem viszik semmire. Ő egyértelműen azt mondja, hogy a nem kitűnő gyerek is ugyanolyan értékes, mint akinek teljesítménye a kitűnő biziben is megjelenik. Ami kifacsarodott ebben az egészben, hogy most valahogy úgy néz ki, hogy már a bizonyítványosztás előtt megjelenik a social media felületeken, sőt a mainstream médiában, hogy a nem kitűnő bizonyít
További információk

A hiány játékosa

-
Ma valahogy mindennek a hiánya jut eszembe. Talán mert halottak napja van, talán mert ma megálltam egy pillanatra és megnyugvás helyett inkább űrt érzek. Hiányzik a gyermekkorom, a gondatlan kellemes hétvégék, mikor a nagymamáim és nagypapáim felváltva vigyáztak rám, vagy a szüleimmel az erdőt jártuk és minden vasárnap ebéd után természetfilmeket néztünk távoli országokról, különleges állatokról, tudományos felfedezésekről. Ülök a kellemes, meleg, gyertya és sütemény illatú otthonomban, hallgatom ahogy a másik szobából a gyerek meg az apja tanakodnak valamiről. Látom a teraszon ahogy a közösen faragott tökfejben pislog a láng, eszembe jut mennyi móka és kacagás töltötte be a lakást tegnapelőtt mikor Lilla és a kis barátai kinevették a félelmet és a halált, és milyen jó volt a barátok körében tegnap együtt vacsorázni, mindent kidumálni kifulladásig.  Mégis valahogy olyan mély szomorúság lengi be az egészet. Nehéz időszakon vagyok túl és azt hiszem elég is belőle, csak kár hogy ninc
További információk