Biofagyi
Matyóföld közepén üldögélt. Na nem a pusztán, mert hát ott az nincs. Ádámék előtt fagyit evett lassan, üvegpohárból. BIOFAGYIT. Az meg mi lehet?- gondolta, és vett is rögtön négy gombócot, mert hát ha bio, akkor egészséges.
A fagyizó előtt régi fehér vasszékek, csak kicsit giccses sárga és narancs függönyök alatt. - Heh vajon ez is bio? - gondolta magában és elnyomott el félmosolyt, nehogy valaki azt gondolja kineveti. - Meleg van, jó lesz a biofagyi. Remélem azért még hideg. - nézegette még kicsit a szép fagyiszíneket, aztán bekapott egy falatot. Boldogan elmosolyodott, az történt amire számított. A biofagyi színre, illatra és ízre is ugyanolyan volt mint bármelyik másik fagyi a világon. - Jól van - gondolta - hát ma sincs új a nap alatt. Szétnézett könnyedén, a nagybetűs élet minden közhelyes ismeretével továbbra is felvértezve. De a szeme újból valami szokatlanba ütközött. A másik asztalnál egy idősebb nő egyedül üldögélt. - Nem szeretem ha egy ilyen korú nő egyedül üldögél. Mit ül itt? Tán ide jár biofagyizni? De egyedül? Hol az unoka, vagy legalább a szomszédasszony. Idegesítő, most találhatok ki neki valamit, amivel megmagyarázom miért ül itt. Elég fancsali biztos magányos. A haja is milyen...festetlen és egyáltalán nem illik a színes pillangós ruhájához. Szürke asszony a tarka ruhában. Tulajdonképpen miért visel ilyen tarka ruhát? Az ilyen korú nők már nem hordanak ilyet. Háhá! Biztosan szingli, csak már megöregedett! Ez jó magyarázat, ezért nincs vele unoka. Ja és hát tarka ruha ide vagy oda, ott fityeg a kis nájlonszatya a szék karfáján...oh megolvad a biofagyi - gyorsan kanalazott a teljesen hétköznapi ízű fagyiból, nehogy megolvadjon, és közben kicsit mérges volt a szomszéd asztalnál üldögélő nőre, hogy elterelte a figyelmét, bár a biofagyi már nem kötötte le. Azért haragudott, mert utálta ha valami nem hétköznapi. Utálta a különleges figurákat, az új helyzeteket, a gömbvillámot kifejezetten gyűlölte, mert a villám az lecsap. Akkor egyenes, hát mi a büdös fene az a gömbvillám. A közhelyeket szerette. A szürke egymásutániságot. Erre ma ez a biofagyi...most meg ez a nő is...lassan a fagyi végére ért. Felpillantott, hátha elment a nő, de tudta hogy még ott van. Már nem mérges volt, már érezte hogy utálja.
- Az ember már egy jó biofagyit sem ehet meg nyugodtan ezektől - dohogta suttogva. Ez is szokása volt. Ahogy elhessegette a különlegesség érzetét egy dologról, azonnal magénak érezte. Ugyanolyan szép, hétköznapi történetnek, közhelyes igazságnak mint ő maga. Most ez sem segített. Merően nézte a tarka ruhás nő tarkóját. Elképzelte hogy odalép és megmondja hogy egy ilyen korú nő már ne hordjon ilyen tarka ruhát, és ne járjon egyedül fagyizni. Mit képzel?
A nő azonban felállt, ahogy visszaigazította a székét rápillantott és mosolygott. - Kinevet - gondolta és izzadni kezdett. - Hát ez kiröhögött! - és őszinte megvetéssel bámulta a távolodó nőt. A fagyizó melletti boltból egy fiatal férfi jött ki és visszamosolygott a tarka ruhásra. Mikor odaért, megölelte.
- Sokáig vártál anya? De jó hogy végre nem feketében vagy. Mondtam neked hogy nyugodtan felveheted ezeket már...apa is örülne ha látná, hogy újra élsz. Nézd a kicsik is itt vannak, csak figyelik milyen szép ma a nagyi. - és úja megölelte, felemelte a tarka ruhást, aki halkan felnevetett.
- Micsoda bunkóság. Itt élni nyilvánosan családi életet. Milyen emberek kapkodják fel az anyjukat az ölükbe az utcán. Az meg csak heherészik rajta. Meg is mondom Ádáméknak, hogy ez a biofagyi meg ugyanolyan mint a többi...
Ádám Dóra kiment leszedni az asztalokat. Még látta ahogy az előbbi vendégek elmennek. A tarka ruhás nő mosolyogva barackot vett elő a szőke kis unokáknak egy nájlonból. - Jó öreg tanárnéni - gondolta Ádám Dóra - még midig az egészség az első, a kicsiknek inkább hideg gyümölcs, mint fagylalt. Nekünk is mennyit hozott régen a férje gyümölcsöséből. Akkor még azt sem tudtam, mi az a bio, de jó hogy ilyen sok mindenre megtanított...na hát ez a másik meg mit csinált itt...darabokra szaggatta a szalvétát, kicsapkodta fagyit...- a másik után nézett. Az épp fegyelmezetten szedett ki néhány csikket egy közeli kukából - nahát szegény...osztálytársak voltunk, de már arra sem emlékszik. Szegény tanárnéni is hiába mosolygott rá...talán szólnom kellene neki hogy már nem illik ilyen ruhákat hordania...persze kukázni sem illik...akkor meg mindegy
A fagyizó előtt régi fehér vasszékek, csak kicsit giccses sárga és narancs függönyök alatt. - Heh vajon ez is bio? - gondolta magában és elnyomott el félmosolyt, nehogy valaki azt gondolja kineveti. - Meleg van, jó lesz a biofagyi. Remélem azért még hideg. - nézegette még kicsit a szép fagyiszíneket, aztán bekapott egy falatot. Boldogan elmosolyodott, az történt amire számított. A biofagyi színre, illatra és ízre is ugyanolyan volt mint bármelyik másik fagyi a világon. - Jól van - gondolta - hát ma sincs új a nap alatt. Szétnézett könnyedén, a nagybetűs élet minden közhelyes ismeretével továbbra is felvértezve. De a szeme újból valami szokatlanba ütközött. A másik asztalnál egy idősebb nő egyedül üldögélt. - Nem szeretem ha egy ilyen korú nő egyedül üldögél. Mit ül itt? Tán ide jár biofagyizni? De egyedül? Hol az unoka, vagy legalább a szomszédasszony. Idegesítő, most találhatok ki neki valamit, amivel megmagyarázom miért ül itt. Elég fancsali biztos magányos. A haja is milyen...festetlen és egyáltalán nem illik a színes pillangós ruhájához. Szürke asszony a tarka ruhában. Tulajdonképpen miért visel ilyen tarka ruhát? Az ilyen korú nők már nem hordanak ilyet. Háhá! Biztosan szingli, csak már megöregedett! Ez jó magyarázat, ezért nincs vele unoka. Ja és hát tarka ruha ide vagy oda, ott fityeg a kis nájlonszatya a szék karfáján...oh megolvad a biofagyi - gyorsan kanalazott a teljesen hétköznapi ízű fagyiból, nehogy megolvadjon, és közben kicsit mérges volt a szomszéd asztalnál üldögélő nőre, hogy elterelte a figyelmét, bár a biofagyi már nem kötötte le. Azért haragudott, mert utálta ha valami nem hétköznapi. Utálta a különleges figurákat, az új helyzeteket, a gömbvillámot kifejezetten gyűlölte, mert a villám az lecsap. Akkor egyenes, hát mi a büdös fene az a gömbvillám. A közhelyeket szerette. A szürke egymásutániságot. Erre ma ez a biofagyi...most meg ez a nő is...lassan a fagyi végére ért. Felpillantott, hátha elment a nő, de tudta hogy még ott van. Már nem mérges volt, már érezte hogy utálja.
- Az ember már egy jó biofagyit sem ehet meg nyugodtan ezektől - dohogta suttogva. Ez is szokása volt. Ahogy elhessegette a különlegesség érzetét egy dologról, azonnal magénak érezte. Ugyanolyan szép, hétköznapi történetnek, közhelyes igazságnak mint ő maga. Most ez sem segített. Merően nézte a tarka ruhás nő tarkóját. Elképzelte hogy odalép és megmondja hogy egy ilyen korú nő már ne hordjon ilyen tarka ruhát, és ne járjon egyedül fagyizni. Mit képzel?
A nő azonban felállt, ahogy visszaigazította a székét rápillantott és mosolygott. - Kinevet - gondolta és izzadni kezdett. - Hát ez kiröhögött! - és őszinte megvetéssel bámulta a távolodó nőt. A fagyizó melletti boltból egy fiatal férfi jött ki és visszamosolygott a tarka ruhásra. Mikor odaért, megölelte.
- Sokáig vártál anya? De jó hogy végre nem feketében vagy. Mondtam neked hogy nyugodtan felveheted ezeket már...apa is örülne ha látná, hogy újra élsz. Nézd a kicsik is itt vannak, csak figyelik milyen szép ma a nagyi. - és úja megölelte, felemelte a tarka ruhást, aki halkan felnevetett.
- Micsoda bunkóság. Itt élni nyilvánosan családi életet. Milyen emberek kapkodják fel az anyjukat az ölükbe az utcán. Az meg csak heherészik rajta. Meg is mondom Ádáméknak, hogy ez a biofagyi meg ugyanolyan mint a többi...
Ádám Dóra kiment leszedni az asztalokat. Még látta ahogy az előbbi vendégek elmennek. A tarka ruhás nő mosolyogva barackot vett elő a szőke kis unokáknak egy nájlonból. - Jó öreg tanárnéni - gondolta Ádám Dóra - még midig az egészség az első, a kicsiknek inkább hideg gyümölcs, mint fagylalt. Nekünk is mennyit hozott régen a férje gyümölcsöséből. Akkor még azt sem tudtam, mi az a bio, de jó hogy ilyen sok mindenre megtanított...na hát ez a másik meg mit csinált itt...darabokra szaggatta a szalvétát, kicsapkodta fagyit...- a másik után nézett. Az épp fegyelmezetten szedett ki néhány csikket egy közeli kukából - nahát szegény...osztálytársak voltunk, de már arra sem emlékszik. Szegény tanárnéni is hiába mosolygott rá...talán szólnom kellene neki hogy már nem illik ilyen ruhákat hordania...persze kukázni sem illik...akkor meg mindegy
Megjegyzések
Megjegyzés küldése