Nehéz a korona terhe - egy koronahercegnő felismerései

Nehéz a korona terhe. Ez a mondat volt ami rendbe tett a lelkemet. Nehéz az új feladat, sok az akadály fizikai, lelki, emberi.

Sikerült túlélni az elejét, de sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam. Az a fajta voltam mindig is, aki szereti a kihívásokat, minél nagyobb a terhelés, annál jobb a teljesítményem. De most valahogy nem így volt. Megy minden szépen, de óriási erőfeszítések árán. Soha nem éreztem még ennyire bizonytalannak magam. Keresem önmagam a feladat megoldásban, az új gondolatokban, a napi rutinban, de nem vagyok meg. Nem találom azt a nyugodt, kiegyensúlyozott erős szívű és hűvös eszű nőt aki vagyok, aki szívesen vagyok. 

A túl nagy erőfeszítés kilendített és már már azon gondolkodtam feladom, amit még soha nem tettem. Aztán jött ez a mosolygós félmondat egy kedves ismerőstől. Hát igen, nehéz a korona terhe. Ezen kezdtem gondolkodni. 

Hát persze, az új év az elszenvedett veszteségek miatt, egyébként is nehéz lenne, így meg még nehezebb. Nincsenek ott azok a megszokott évek alatt nagyon megszeretett arcocskák, akik menedéket nyújtanak, biztonságot adnak. Ezt a veszteséget egy új feladat, egy új rálátás mellett nagyon erősen megélem. Ha minden maradt volna a régiben, újraszerveződne a hétköznapoknak ez a része, egy idő után pótlódnának az elvesztett energiák, új arcok töltenék be a régiek helyét. Nyilván időbe telne, és nem is lenne ugyanaz, de a metódus mégis megmaradna. A hely azonban üres. Nincs elég időm megismerni, feldolgozni, rendszerezni, megszeretni azt a néhányat, aki a rendszerben maradt. De most az a dolgom, hogy az összeset megismerjem, rendszerbe szervezzem, elfogadjam és segítsem. Több mint 500 kis gyémánt amelyek közül egy sem veszhet, vagy szürkülhet el, és ha valamelyik nem ragyog elég fényesen, hát bizony ott kell lennem és megvárnom míg újra tündökölni kezd. Ezt megértve, lassan begyógyul a hiány okozta sebem, és képes leszek sokat illeszteni az maroknyi helyére. 

Nem volt még időm arra sem, hogy újra definiáljam magam, annál is inkább, mert nem lehetek egészen önmagam, az új feladat erőteljesebb alkalmazkodást kíván, ez pedig nem az erősségem. Ez egy újabb súlyos koronaékkő, hisz a királynő nem én vagyok. Azt már látom, hogy az ő terhe milyen súlyos, és sokszor marad szövetséges nélkül, pedig kemény csatákat kell megvívnia a övéi érdekében. A feladat tehát emelt fővel mögé sorakoztatni mindazt amit ő teremtett. Az erőt, a nyugalmat, a biztonságot amiben az elmúlt években dolgozhattam és felemelkedhettem. Ezt kell most nekem megteremtenem az ő számára, hogy még erősebben koncentrálhasson arra a közelgő csatára, amiből kizárólag győztesként kerülhet ki, hogy továbbra is biztosíthassa a rábízottak jövőjét. Férfiak, nők, gyerekek jövője és boldogulása múlik azon, hogy ő erős lehessen a harcban és hogy legszűkebb kis menedékünk megmaradjon, újra a felemelkedés útjára léphessen. 

Korábban sokkal bizalmatlanabb voltam, de az elmúlt évek ebben a csodás közösségben, a kezdeti helyezkedés után felvérteztek a szeretettel, a támogatással, az odafigyeléssel, a barátság értékes vértjével, így már nem volt szükségem arra, hogy figyeljek a rám leselkedő veszélyekre. Az új helyzet azonban új veszélyekkel jár, ahol én állok elől, vezetem azokat, akik megbíznak bennem és engem választottak, hogy elől járjak szeretetben, barátságban, bajban és veszélyben, de már nem tudnak megvédeni. Tudnak azonban erőt adni, helyzetekre rávilágítani és támogatni. Most ezeket a vérteket kell magamra ölteni és nekem megvédeni őket attól, amit én fenyegetőnek érzek. A szerep nehéz, de a feladat gyönyörű. Dolgozni együtt. Ha mennek a dolgok, minden rendben. De ha mennek a dolgok és barátok is vagyunk, az Isteni kegyelem. A bizalom, amire építkeznem kell, már nem vért hanem alapkő, hiszen a közösség csodája megmaradt, csak engem magasra emeltek azok, akik méltónak találtak rá. Élni fogok hát ezzel a hatalommal, hogy élesszem a tüzet magunkban és ne féljenek hanem reméljenek. 

Eddig úgy tekintettem feladataimra mint súlyos teherre, amit alig bírok el. De már látom, hogy sokan, nagyon sokan bíznak abban, hogy valóban helyén lesz az eszem és a szívem, és megtalálom a válaszokat régen feltett kérdésekre. Emelt fővel fogom viselni a korona minden terhét, hiszen azok tették rám, akik tőlem várják az új rendet, az új gondolatokat, az új törekvéseket, a régi nyugalom és biztonság légkörében. Küzdeni fogok magammal is ha kell, mert jól választottak. Erős a szívem, hűvös az eszem és nem félek meglátni a jót a legnehezebb helyzetekben is.