Magyarország - Burn out

Valahol azt olvastam, hogy a legnagyobb ostobaság a világon, mikor a gazdag ember üldögél a kényelmes székében és ítéletet mond a szegények életéről, problémáiról.
Nem sok mindent utálok, de ezt felvetést ösztönösen átérzem. Gyűlöletet ébreszt bennem, mikor pöffeszkedő, jól fésült, a hétköznapi gondoktól távol álló "felsőbbrendű lények" osztják az észt azoknak akik sírva fekszenek és kelnek. Napok óta a 47.000 ft jár a fejemben. Mit képzel az, aki soha nem élt ennyi pénzből és ki meri jelenteni, hogy ebből meg lehet élni. Ez már nem felháborító. Ez már siralmas. Nem kell többet fizetni, ha ez az az összeg amit a közmunkáért a nagy létszámra való tekintettel az állam ki tud szorítani. De fennhéjázó módon beletaposni olyan emberekbe akik nem esznek a hónap végén SEMMIT(!), hogy a gyereküknek jusson, akiknek nincs a házában melegvíz, fűtés, világítás.
Nem a pénz a baj, mert azt munkáért adják, még ha kevés is, jut valami. De nincs joga olyan embernek akinek a luxsautójában is ülésfűtés van, hogy megmondja mit ér a másik. A tönkretett, széthullott családokban szó szerint sínylődő apák, anyák, gyerekek az ilyen kijelentések miatt nem akarnak tovább élni. Itt és így legalábbis biztos nem.
Mindig úgy gondoltam magyarnak lenni megtiszteltetés és bármit tesznek vagy mondanak is, ehhez tartani fogom magam. Én úgy küzdök a hazámért, hogy nyelvét és irodalmát eljuttatom a gyerekekhez és igyekszem megtenni mindent hogy megértsék ez az igazi magyarság, és nem a hétköznapok. De most mindennap félelemmel ébredek, pedig én nem vagyok szegény, nem nélkülözök. Meleg otthonom van és autóval hordom a kicsikémet iskolába. Elkezdtem átgondolni, hogy teszek félre majd a tandíjára, hogy lesz lakása majd neki is. Ezt értem, egyszerű. Semmi nincs ingyen, de a legfontosabb, van időm átgondolni, és Istennek hála talán lehetőségem is lesz rá. De nem értem, hogy a munkámért, amit nagyon komolyan hivatásnak érzek, miért nem rendes fizetést, hanem kompenzációt kapok? Miért kell hetente új nyilatkozatokat tennem hány gyerekem van, mennyit fogok keresni. Itt sem azzal van a baj, hogy kevés a fizetésem vagy sem. Mondjuk pont elég. De ha dolgozom ez az állami kompenzáció miért hangzik úgy, mint valami szociális juttatás, amiért hálásnak kellene lennem és ha sokat vergődnénk, úgyis jön a fejbekólintás, hogy jó, akkor majd nem lesz kompenzáció, mert mi jó szívvel gondoskodnánk rólad, de te nem hagyod. Engem ez valamire nagyon emlékeztet...
Ez azonban még mindig apróság ahhoz képest, amit átélnek a gyermekek akiket MAGYARNAK próbálok nevelni. Keretszámok - eznemtandíjhanemösztöndíj néni romba döntött olyan életeket, amik még el sem kezdődtek. Naponta keresnek meg gyerekek azzal, hogy nem tudják a részösztöndíjat sem fizetni. A jelentkezési lapokat beadják, mivel jó tanulók, emelt érettségivel, nyelvvizsgával, hátha összejön. De ha nem....hát nincs sok válaszom. fsz képzések, tanfolyamok, talán munka.....de hol? sok gyerek szülei az előbb említett 47.000 Ft-os közmunkából élnek. Van, hogy egyedül neveli őket az anyukájuk, és egyetlen álmuk és lehetőségük volt, hogy a gyerek okos, majd továbbtanul, neki már jobb lesz. A legkeményebb, mikor a szülő jön be és már sejti, hogy a gyerek élete sem lesz boldogabb mint az övé, és ideje sem volt erre felkészülni.
Egy hónap alatt lerombolni egy teljes oktatási rendszert és odaállítani egy generációt, hogy ennek örüljön mert ez jó, azt nem lehet! Mert ez nem jó! A felsőoktatást rendbe kellett volna tenni, ez tény és való, sőt elvárható volt. De nem így! Legalább két lépcsőben kellett volna átgondoltan, nyugodtan átvezetni, folyamatosan tájékoztatni róla a fiatalokat. Ez ugyanaz mint az előző téma. Öntelt, beképzelt, elméletektől elszállt emberek döntése, akik még meg is magyarázzák hogy ez nekünk miért jó, és nincs tandíj!
Hát kedves rózsika néni! (direkt csupa kisbetűvel már ha érti vagy érdekli) DE VAN, és EZ ROSSZ! Szálljanak le a magas lóról, sétáljanak már be ebben a kurva nagy demokráciában az emberek közé! Mindenki a saját területén. Osszanak be egy hónapra 47.000 Ft-ot, beszéljenek már gyerekekkel és szülőkkel! Nem pénzt, szociális támogatást várnak, várunk, hanem emberi hangnemet, emberi döntéseket. Fület az emberi hangokra. Madách fáraó-Ádámjának hibáját követik el, csak nem hallják meg a távoli hangokat, mert tudják, hogy nem lesz következménye rájuk nézve.
Ez az ország nem birka, hanem fáradt. 20 éve nyögnek ezek a magyarok, és remélik, hogy egyszer jönnek olyan vezetők akik, hisznek az embereknek! Mi már rég nem hiszünk nekik, csak rezignáltan hallgatjuk az öntelt ítéleteket, és igyekszünk életben maradni. Végignézzük ahogy a létfenntartás veszi át szerepet az életünkben, ahogy rájövünk, hogy megint senkit nem érdekel mi van velünk, vagy az, ahogy a gyermekeink a teljes kilátástalanságban vergődve állják a sarat a nagyhírű integrált iskolákban, ahol nem azért nem lehet rendet tartani mert a tanár nem elég rátermett, hanem mert a gyerekek nagy része olyan szocializálatlan közegből jön, ahol egyetlen megoldás az erőszak, és a jó gyerek kapja a beírást, ha megvédi magát, mert az ő anyja nem jön be a tanárokat is megverni.....
Otthon pedig, neki majd megmondja az anyukája, hogy nem szabad verekedni....miért is? Ja, mert tisztelni kell a másikat, akkor is, ha ok nélkül hasbarúg, vagy leköpi a tanító nénidet, akire te félistenként tekintesz fel? Vagy inkább azért mert nincs ezzel mit kezdeni, mert a te anyukádnak nincs pénze téged másik iskolába hordani ami kicsit messzebb van. Pedig ott lehet, hogy még tanulnak az órán... csoda ha a jó gyerekek anyukái kiégnek és elfáradtak? Pedig ugyanezek az anyukák osztják be a 47 ezer forintot is. Jó kis élet, reményteli.
Emlékszem mit éreztem, mikor néhány éve kiderült, vannak olyan családok, ahol a gyerek diákmunkát vállal, mert a szülők nem kaptak állást sehol, és titokban az anyuka dolgozott a gyerek helyett, mert az a néhány ezer forint is nagyon sokat számított. Akkor azt hittem ez egyedi eset, de utána rájöttem, hogy nem az, csak törvénysértő, ezért már ellenőrzik ezt is, nehogy "visszaéljenek" vele. Akkor egy anyukának azt mondtam, hogy jobb is lesz, csak ne adja fel....szégyellem magam, amiért olyan reménnyel áltattam, ami nem igaz.
Én nem adom fel, mert nem vagyok képes rá. Megyek és beszélek ma Berzsenyiről, Petőfi börtönéből szabadult sas lelkéről, ha a magyar rónák végtelenjét látja, Déry Tibor szerelméről, a magyar nyelv történetéről, rendszeréről, szépségéről. Tanácsot adok a pályaválasztásban, segítek felkészülni az alkalmassági vizsgára, választok verset a szavalókkal és tiszta szívvel és lélekkel hiszem, hogy ettől jobb magyarok lesznek. Közülük talán kikerül valaki akinek a szava majd messzire hallatszik.