Elmentek

-
Hát elmentek. Mindannyian. 67 gyerek. Nehéz dolog az elengedés és a büszkeség elegyét hordozni. Mint egy erős, de nehéz csigaház, amit jó lenne letenni, de olyan jó belebújni, mert akkor érzed igazán milyen védtelen és sebezhető lennél nélküle. 
A ballagás utáni időszakban ritkán mentem a terem felé. Üres volt. Hiányoztak belőle azok az arcok, nevetések, kiabálások és az a furcsa áttörhetetlen zsongás ami jellemezte őket mindig is. A terem olyan volt, mint én. Kongott a cipőm hangja ha beléptem, visszaverték a régi nagy falak és a tér, az üres tér, szinte elviselhetetlenné erősítette. A falon még ott vannak az oklevelek, az asztalon a terítő. A repedt szék amire Balázs és Evelin egyszerre ült le, és az is ami Máté keze nyomát őrzi :) néhány pad kicsit összefirkálva, de nem nagyon nehogy az off kiakadjon, a tanári asztal fiókjában még egy-két toll, füzet...már nem kell... 
A Márkok nem állnak minden óra előtt a házirendet megszegve a terem előtt és nem fogják rá az épp hiányzó gyerekre, hogy elment hoszteszkedni egy hajóra, vagy épp tompa fájdalmat érez azért nem tudott jönni iskolába.
A ballagás előtt kicsit sírtam, pedig zokogni szerettem volna. Olyan jó volt velük, pillanatok alatt már nevettünk is. Mesterien oldották a feszültséget :) kicsi jelzés szerű mozdulatok, pillantások, (vettük off, hogy figyelnünk kell rád) aztán vég nélküli móka és kacagás. Magával ragadó, boldoggá tevő, szerető. Szerettem őket, de megértek az életre, és elmentek.
Az érettségi után is sírtam. Akkor már úgy igazán, mert ők nem voltak a közelben, nem aggódtam hogy meglátják és fájni fog nekik... 
Úgy vizsgáztak, úgy tartották magukat, büszkén, ahogy egy Kossuthos maturandusznak tartania kell magát, ahogy tanítottam, és ahogy vágytam rá hogy legyen. Megértettem  miért hiányoznak majd. Mert figyeltek rám, tanultak tőlem...mert féltettek..... mert szerettek engem....nagyon.
Felnőtté váltak és ez most nem a közhelyes felnőtté válás. Én őrzöm magamban a tekinteteket, az arcokat (a fültágítókat, lila hajakat :) amivel megérkeztek, és amit egyszer csak letettek. Sok olyan pillanatot kaptam el, amikor valamelyik kicsikém megértett valamit az őt körülvevő világból. Annyira csodás ajándék volt látni ahogy megszelídülnek, kinyílik az értelmük, megtalálják a haza vezető utat és bátran elengednek mindent ami már nem kell. Azt, ahogy megértek. Ahogy már nem volt gáz tanulni, nem volt gáz az offal megbeszélni ha valami baj van, ahogy jöttek megmondani magukat, nehogy mástól tudjam meg ha rendetlenkedés volt.
Azzal búcsúztak hogy nyugi off úgyis jövünk még :). De ők még nem tudják, amit én már igen. Hogy már nem jönnek. Vége a történetnek. Csodás befejezés. Nem gogoli fantasztikus köpönyegszaggatós. Csak a csendes csodás, mint mikor bezárják a régi vidámparkot és a gondnok, ahogy leveszi a hajóhintát az állványról, még elmosolyodik milyen szépen hajtották magasra a gyerekek, vagy ahogy látja hogy a körhinta lovacska oldalát kikoptatták a boldog kis lovasok. Nem javítja ki, mert attól boldog a lovacska. 
Én sem javíttatom meg a repedt széket, megőrzöm a régi tollakat a fiókban, a templomban beülök egyedül a padba és látok egy-két ismerős monogrammot a pad alján (ejnye), de nem csiszoltatom le. Attól boldog a szék, a fiók, a templom, hogy élet van benne. Az én kicsikéim életének egy darabja. 
Én attól vagyok most boldog, hogy bennem élnek tovább. Tudni fogom hová tartanak, hová sodródnak, mit vittek magukkal. És amit itt hagytak nekem, az a legtöbb amit kívánhattam: csodás éveket, hitet, reményt, szeretetet. Mert vannak még jó gyerekek... 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

TITOK

-
Kép
Milyen ostoba emberek mondják azt, hogy nem létezik a mikulás, nincsenek angyalok és csodák? Azok a felnőttek mondják azt ,akik sajnálják a gyermekektől azt a bizonyos boldog gyermekkort, ami bizonyára nekik sem adatott meg. Ráadásul nincs is igazuk. Én hiszek a mikulásban, az angyalokban, a csodákban. Mert hiszek a jóságban és a szeretet erejében. A mikulás, az angyalok, a csodák létezni fognak, amíg gyerekek léteznek, mert a gyerek elhiszi hogy van olyan mérvű szeretet, amely megmenti őt a csalódástól, a magánytól, a félelemtől nekünk felnőtteknek pedig az a legfőbb dolgunk hogy megértsük hogy ez, a mi dolgunk. Mindannyiunkban ott él a mikulás, ahogy szedegetjük össze a mikuláscsomagba a finomságokat, ahogy tervezgetjük és válogatjuk a meglepetéseket az adventi naptárba, ahogy rátalálunk a lélekmelengető karácsonyi ajándékra, és a szívünk megtelik szeretettel. Boldogan tapasztalom, hogy a körülöttem élő anyukák nagy része, ugyanazzal a kis cinkos mosollyal és önkéntelenül visszafo
További információk

A kitűnő bizonyítvány NEM szégyen!

-
Kép
Furcsa tendenciát tapasztalhatunk mostanában az iskolai bizonyítványok megítélésében, ami nagyban köszönhető a social media félrecsapó hullámainak. Ma már bárki hozzáfér – és férjen is – olyan mindenkinek szóló szakirodalmakhoz, mint Vekerdy féle nevelési tanácsok. Én nagyon szeretem őket, és otthon is az iskolában is alkalmazom az elveit, hiszen egyszerűen arról szólnak, hogy végtelen szeretettel és odafordulással, egyéni módon kezeljük a gyerekeket és szeressük őket egyformán. Van azonban egy tétele, amit sajnos sokan nagyon félreértenek. Vekerdy Tanár Úr, soha nem mondta azt, hogy a kitűnő tanulók nem értékesek, és azt sem mondta, hogy nem viszik semmire. Ő egyértelműen azt mondja, hogy a nem kitűnő gyerek is ugyanolyan értékes, mint akinek teljesítménye a kitűnő biziben is megjelenik. Ami kifacsarodott ebben az egészben, hogy most valahogy úgy néz ki, hogy már a bizonyítványosztás előtt megjelenik a social media felületeken, sőt a mainstream médiában, hogy a nem kitűnő bizonyít
További információk

A hiány játékosa

-
Ma valahogy mindennek a hiánya jut eszembe. Talán mert halottak napja van, talán mert ma megálltam egy pillanatra és megnyugvás helyett inkább űrt érzek. Hiányzik a gyermekkorom, a gondatlan kellemes hétvégék, mikor a nagymamáim és nagypapáim felváltva vigyáztak rám, vagy a szüleimmel az erdőt jártuk és minden vasárnap ebéd után természetfilmeket néztünk távoli országokról, különleges állatokról, tudományos felfedezésekről. Ülök a kellemes, meleg, gyertya és sütemény illatú otthonomban, hallgatom ahogy a másik szobából a gyerek meg az apja tanakodnak valamiről. Látom a teraszon ahogy a közösen faragott tökfejben pislog a láng, eszembe jut mennyi móka és kacagás töltötte be a lakást tegnapelőtt mikor Lilla és a kis barátai kinevették a félelmet és a halált, és milyen jó volt a barátok körében tegnap együtt vacsorázni, mindent kidumálni kifulladásig.  Mégis valahogy olyan mély szomorúság lengi be az egészet. Nehéz időszakon vagyok túl és azt hiszem elég is belőle, csak kár hogy ninc
További információk