Aranyló remény -


Aranyanyu vagyok. Végérvényesen és visszavonhatatlanul. És ez azt is jelenti, hogy soha de soha nem vagyok már egyedül. Nevezhetjük sisterhoodnak, női összetartásnak vagy barátságnak, a lényeg ugyanaz marad. Egy olyan közösség tagja vagyok, ami készen van. Az alapja valami olyan elementáris, már már szakrális erő, amit nehéz meghatározni. Nők, akik nagyon, nagyon erősek. Akik mindig a megoldást, keresik, akik egyszerre állnak helyt a munkájukban, az anyaságukban és az emberségükben egyaránt. Életeket változtatnak meg, ki fizikai, ki lelki értelemben, de egyformán.
A hétvégén a barátságnak, a lelki közösségnek valami olyan erejét tapasztaltam, amit korábban nem. Találkoztunk, együtt voltunk, láttuk, hogy a szellemiségünk hogyan árad ki és teszi jobbá a világot, és közben megértettük, hogy veszély ránk is leselkedik.  Nem szoktunk naponta beszélni, de kiderült, hogy mindenki megtalálja a másikat, ha a szükség vagy egy-egy közös projekt úgy kívánja. Most pedig, amikor volt lehetőségünk kicsit egymás felé fordulni és magunkra figyelni, kiderült milyen értékes ma az a közösség, amit Zsuzsa (Rácz Zsuzsa, a híres írónő :D) megteremtett nekünk.
Egy olyan kör, ahol egyszerűen őszinte lehetsz. Ahol elmondhatod, mit érzel. Nem csak azt, amit hallani akarnak mások, hanem ahol elkeseredhetsz, ahol vigasztalhatsz, ahol nevethetsz, ahol hallgathatsz vagy beszélhetsz. És a legfontosabb, hogy elmondhatod a véleményed, senki nem süt rád bélyeget. Egyszerűen mosolyogva konstatálja, hogy neked ez a véleményed. Izgalmas megélni, hogy sok dologban nagyon hasonlóan gondolkodunk. Amiért mások csodabogárnak néznek, vagy mondjuk konkrétan hülyének, az itt általános vélemény. Fura, hogy megéljük ennek az örömét és bizony találkozunk az emberi gonoszságnak azzal az alattomos formájával, ami szurokkal önti le a szépet és értéktelennek csúfolja a jóságot. Szomorú, hogy az irigység mennyire ki tudja forgatni az emberek értékrendjét. Egy biztos. Ma nehéz aranyanyunak lenni, mert mindenki azt nézi, hogy na te híres hol csúszik meg a koronád. Fura, hogy minden területen vannak emberek, akik igyekeznek megtörni a lendületet, csak hogy bizonyítsák, az aranyanyuk nem jobbak mint mások. Szeretném üzenni, nem valóban nem vagyunk jobbak. Mi mások vagyunk. Minket meg lehet rengetni, de megtörni nem, mert örökre hinni fogunk valami jóban. Egy jobb, értékesebb világban, amiért küzdünk vállvetve. Orvosok, szociális munkások, egészségügyisek, tanárok, óvónénik és azok, akik velünk tartanak. Mamák, írók, költők, bolti eladók, szakácsok, apukák, pásztorok, néptáncosok és mindenki, aki hisz abban, hogy a jónak igenis van ereje. Ez adja azt a végtelen biztosságot, amivel mi felállunk. Ó persze nekünk is fáj. Csak mi nem sajnáljuk magunkat sokáig, mert ott az a sok ember, aki számít. Ránk és nekünk. Gyermekek és felnőttek százai akiknek mi nyújtjuk a reményt. Így nincs más választás, ha megborulnánk: mi nem siránkozunk. Felállunk, koronát igazítunk, továbbmegyünk. Ebben vagyunk mások.
Most vált egyértelművé, hogy ez hatalmas erő, ami ha együtt vagyunk koncentrálódik, ha szétválunk, kisugárzik minden irányba.
Én valahogy mindig hittem a valódi barátságban, abban az oldszkúl barátnőzésben, ami a reményen és a szereteten nyugszik. Mostmár tudom, hogy van értelme hinni ebben, mert van egy téren és időn átívelő szeretet alapú közösség ahová tartozom és ez megkérdőjelezhetetlen köteléket jelent az aranyanyuk számára. Aranyló remény az örök barátságra és egyben remény nekünk és azoknak akik számítanak ránk.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések