Kerti tündérek - in memoriam Bojda papa

Az öreg kicsoszogott a kerti budihoz. nyitva hagyta az ajtót, a ház fala úgyis takarta, így építette annak idején, ilyen senkinek nem volt akkor. Elnézett a kert felé, dolga végeztével a kút felé indult. Csinált szép kis kerti csapot, zuhanyzót mert a kényes városi unokák fürödni akartak, még a legkisebb is azt kérdezte:  „Csapotok hun van?” Elmosolyodott. Eszébe jutott az aranyszőke szemüveges kis fickó, a bájos kis arcával ahogy szinte mindentől félt eleinte. A szúnyogokat óriásdarázsnak vélte, a nem létező baglyokat a padlásra képzelte és a csillárba tévedt molylepkére visított, hogy itt a bagoly itt a bagoly.  A kakast úgy megijesztette a visításával, hogy az rögtön tényleg bele is csípett.  Nemhiába, városi gyerekek ezek. Aztán belejöttek ők is, szívesen nyaraltak hetekig a papával. Volt, hogy csak a kislány és a kisfiú, de volt, hogy az unokatestvérekre is ő vigyázott. Kicsit morgott, hogy jó hogy nem a faluból is hoznak még gyerekeket, de nagyon örült nekik. Minél több volt annál jobban. Leginkább mégis a kislányt és kisfiút szerette. A kislány volt az első unokája, cérnalábú, nagyszájú teremtés, nekiment még a szomszéd tehenének is, ha nem figyelt rá. Éles esze hamar megmutatkozott, ott verte át a felnőttet ahol csak akarta. Tetszett neki, sokat tanítgatta. Latinul már öt-hat évesen tudta hogy ’kanis mirga’, meg „kloaka”. Persze azt is tudta mit jelent, nagyon jól szórakozott rajta. Hamar megértette a gyökvonást is és titokban, hogy a szülei ne tudják, már olvastak is. Leginkább a Bibliát, de a kislány a bőrbe fűzött Ludas Matyit kérte mindig. Sokat üldögélt a műszaki asztal mellett, hamar szétszedett és összerakott akár egy órát is lány létére. A kisfiú csendesebb, megfontoltabb volt, de nagyon értelmes. Őt féltette kicsit hogy lesz-e elég ereje. Aztán arra gondolt hátha nem kell majd neki annyi, mint a papának. Elszorult a szíve ha arra gondolt, mi lenne ha ez a két kis gyönyörű apróság is háborúban ébredne fel mint ő és a testvérei. Keveset mesélt a háborúról, pedig még mindig álmodott róla. Álmodott a lóról, amiből kivágott egy nagy darabot, hogy a családja ehessen végre. Még nem halt meg egészen az állat, a húsa meleg volt puha és véres. Ő pedig még gyerek. Most is kísérti a ló sírása, ahogy kísérti testvérei éhező szeme is. Aztán katona lett, hivatásos. Azt akarta többé ne legyen háború, de megtanulta hogy ez bizony nem így működik. Hamar katonafegyenc lett, de legalább kitanulta a kovács mesterséget. Igaz kicsit megsüketült…na de – legyintet magában – a lényeg hogy már nincs háború, és a kicsiknek más dolguk sincs mint enni, aludni, nagyra nőni, játszani. Jó hogy legalább nekik ez a gyerekkor jut. A kútnál megmosakodott, hallotta ahogy a mindig mosolygós mama is kászálódik kifelé. Hang nélkül mosolyogtak össze, ahogy a mama kilépett a teraszra. Meghervadt szépsége még látszott rajta, de lehet hogy csak a kedvességét látta szépnek. A mama megkérdezte, amit mindig: Mit ennél öreg párom? És ő felelte, ahogy mindig, amit a gyerekektől tanult: semmit sem. Hát jó, mondta a mama, akkor magamnak sütök egy kis tojást, szalonnát, van a kertbe friss csípős paprika. Ha meggondolnád magad. A mama a nyári konyhába indult, a papa a kertbe, a paprikáért. Mire felért, már kész is volt a finom szalonnás tojás, házi kenyérrel. Jól esett hozzá a csípős paprika. Reggeli után sétált egyet, megnézte minden rendben van-e. A tanya végét szilvafasor jelezte, addig kukorica, a holdas föld felén, a másik felén gyümölcsök, málna, eper, ribizke, köszméte, meggy, korai „cserkó” hogy a kölyköknek legyen mit szemezgetni amíg a kerti tündéreket keresik. A kerítésnél végig virágok, kicsit furcsállotta hogy még virít a pünkösdi rózsa és teremnek a gyümölcsök is, de hát manapság már előfordul bármi. Visszafelé megállt a baromfi udvar  mellett. Tíz-tizenkét tyúk kapirgált, és a kakas köztük. A végén az ólban, két kismalac nőddögélt őszre. Elmosolyodott, ahogy Pisze kutya a lábához dőlt. Na jó’ van. dünnyögte neki, aztán lassan elindult. A középső kert tele volt zöldségekkel. a tavaszi ágyak szépen megteltek, répa, zöldség, karfiol, karalábé. Ahogy a ház felé tartott hallotta, ahogy a konyhába mama énekelget a rádióval. Biztos a gyerekek jönnek délután –gondolta – akkor énekelget már reggel. Süti is lesz biztosan – szőtte tovább magában – akkor kell tojás is, megyek összeszedem…

Csapódott a kocsiajtó, kiszállt a nő és a férfi, a kocsiban pedig ült még valaki. Döbbenten látta, hogy mama az. Lassan kiszáll, nagyon öregnek és fáradtnak tűnik. Az ajtóhoz megy, kinyitja, a nő és a férfi kivesznek a kocsiból dolgokat, behordják. Mama kinyitogatja a lezárt ajtókat, a fiatal férfi leveszi a lakatot az üres tyúkólról, most a szerszámokat tartják benne. Az öreg döbbenten  néz körül. Rendben van tartva a kert és a ház, de üres minden. Eltűntek a tyúkok, a malacok, Pisze kutya, sehol a kukoricás, a vetemény, csak néhány gyümölcsfa. Jobban megnézi, a ház körüli kert sem olyan mint volt. Szép de egész más. Ott a hinta, a Jázmin bokor ahol a kislány búvóhelye van….a nő pont oda siet...Ő az – megfordul az öreggel a világ. A nő felnevet, arcán gyermeki huncutság - A búvóhelyem még mindig megvan, de most sünik bújtak el benne. Biztos örülne papa ha látná. Neked is örülne – néz a férjére. Biztos neked is ültetne fenyőt, mint nekünk. Tudod mennyire jó volt itt vele? Megtanultam, hogy a Kanis mirga fontos anyag, és hogy a denevérek meg a madarak…..mindegy is –neveti el magát, aztán aggódóan a mama felé les, fel ne zaklassa az emlékekkel. Odalép közvetlenül az öreg mellé. Az csak nézi, elmosolyodik és megnyugszik. Hát felnőttek – gondolja – és nem volt háború, nem volt semmi baj. Látszik, hogy rendben vannak, valahol mélyen felrémlik benne egy másik idegen mégis ismerős kislány képe…

-Mama járunk egyet, megnézzük minden rendben van-e – kiállt a nő, gumicsizmát húznak és a tanya végi szilvás felé veszi az irányt. Látod, itt mindig volt 10-12 tyúk, meg az a vén mérges kakas, aki mindig megcsípte a tesómat. A végén malackák nőttek, egyébként a kertben tündérek laknak…és ahogy mesél, az öreg szeme előtt megelevenedik újra a tanya, Pisze kutya a lábának dől, a szél zörgeti a kukoricást, virágzik a pünkösdi rózsa, gyümölcstől roskadoznak a fák. A nő és a férfi mellette sétálnak, ő pedig mosolyogva hallgatja, hogy mire emlékszik felnőtt kisunokája. Aztán egyszer csak megállnak. – Én azt hiszem, itt van papa – mondja a nő. A férfi ránéz, látja, hogy komolyan beszél, hát nem nevet, csak bólint egyet. - Itt van és örül, hogy mi is itt vagyunk. Jobb is ha itt van, mert lesz dolga a következő nyarakon. Lesz kire vigyázni, mert nemsokára eggyel többen leszünk, addig pedig itt lesz a legjobb helyen a kis jövevény. Boldogan elkacagja magát, és kacaja nyomán kisüt a nap. A papa újra meglátja azt a másik idegen, mégis ismerős kislányt, aki a kacajból felé szalad és megfogja a kérges tenyerét. Nemsokára megszülető kis dédunokája az. Egy csodálatos, cérnalábú, mosolygós kislány, - Itt maradok most veled Papa, anya azt mondta vigyázol rám, amíg el nem jön az idő. Én is vigyázzak rád, mert már kicsit öreg vagy. Ezt is mondta. – A papa elneveti magát és ölébe kapja csodás fürtös hajú kis cinegét. Hirtelen újra erős és fiatal, mint mikor nagypapa lett és a nőt kapta ölbe, még kislányként.

-Vigyázok rád te kis tünemény. Tudsz te latinul mond? Egyébként ebben a kertben tündérek laknak….elhallgat és nézi a tágra nyílt szemeket,a mosolygós arcocskát. – Hiszen mi vagyunk azok, a kerti tündérek – suttogja. – Ez egy csodás nyár lesz…..