Családi szerepek
Az ember mindig azt hiszi mindenki élete olyan, mint az övé.
Ha neki rossz élete van feltételezi, hogy mindenkié ugyanolyan nehéz, de ha jó
akkor azt gondolja alapvetőnek. Ezért van az, hogy mindenki olyan családot
álmodik maga köré, amilyenből ő maga érkezik, mert azt ismeri. Nem tudja hogy
másképp is lehet. Én mérhetetlen kegyelemben élek, és érdekes látni mennyi
re
nehéz lehetett ezt az érzést biztosítani míg gyerekek voltunk, a szüleim és
nagyszülei m előtt le a kalappal. Mesebeli emlékek a nyári reggelek, mikor a
nagymamám és a nagypapám minden reggel kaláccsal és „dupla habos kakaóval” ébresztett. Azért volt
dupla hab, mert a finom, főzött még meleg kakaó tetejére rátették a
tejszínhabot és hiába kanalaztuk gyorsan, elolvadt. Ilyenkor gyorsan jött a duplázás, kaptunk rá
másik adag habot. Nagypapám nemrég halt meg. Csodás emlékeket hagyott és nagyon hiányzik, de azt hiszem megértettem mit üzent az életével: mindent csinálj a lehető legjobban, ahogy csak tőled telik és ne félj összepiszkolni a kezed ha tanulhatsz valamit abból amit csinálsz. Nagyon szeretett minket unokákat, azt hiszem mindennél jobban. A nagymamám ugyanez. Szerencsére a mai napig velünk van és okos, nyugodt, kedves, imádom ha sms-t küld, mert az általában arról szól hogy krumplileves az ebéd, ahogy csak ő tudja és ami a világon a legfinomabb nekem. Sokat játszott velünk, mikor gyerekek voltunk ő tanított meg minket kártyázni, hatalmas kártyacsatákat vívtunk és a végén a könnyünk is (az övé is) potyogott a nevetéstől, hogy ki csal a kártyaasztalnál. Szegény, mindig őt kiáltottuk ki csalónak, ő meg kacagva tiltakozott: „Én, De hát én? neeem”…A másik nagyim és nagypapám is tündér volt. A nagyim mindenkiről gondoskodott. Kicsit olyan Mary Poppins érzésem van ma már vele kapcsolatban, mert elsőre nagyon szigorúnak tűnt, de végtelen igazságos és nagyon jószívű volt, gyerek pedig nem szenvedhetett hiányt, ha ő a közelben volt. A síró kutyakölyköt is a köpenye zsebében hordta hogy megnyugodjon.
A gyerek generációk óta a legnagyobb kincs nálunk, tehát
gyereknek lenni a mi családunkban csodás, mint ahogy a lányomnak is az, mert
nekünk is az volt. Emlékszem engem is úgy szeretgetett a dédikém, mint őt a
nagymamám és tudom milyen öröme voltam a nagyszüleimnek, amilyen öröm a
kislányom a szüleimnek. Mindegy hányszor megyünk egy héten, nem felejtik el
megemlíteni mennyire örülnek hogy látják, kiül a lelkük az arcukra és ragyogni
kezd. Érdekes mennyi mindent tanultam arról hogy kell szeretni majd a
gyermekemet. Például természetes, hogy nálunk a reggel mindig csendes, meghitt.
Mi hárman voltunk tesók, anyukám és apukám reggelente mindig finoman, csendben
ébresztett minket, hogy jól induljon a napunk, főiskolán még a kávét is ágyba
hozták. (hihi J)
Szerencsésen választottam, sikerült olyan férjet találnom, aki ugyanolyan jó
ember, mint az apukám és ugyanúgy szereti a lányomat, mint apukám engem. Ez
volt a legfontosabb szempont, és azt hiszem tudatos és ösztönös választás volt
egyszerre.
A legtöbbet a családról a lányomtól tanulok. Rengeteg mókás,
később mókás, veszélyes vagy épp meghitt percet éltünk már át, és látom, hogy
más a kapcsolatunk mint nekem és anyukámnak. Ugyanolyan mély és erős, de
kevésbé szenvedélyes, mert ő a férjem és az apukám végtelen nyugalmát örökölte,
én pedig tiszteletben tartom ezt, akkor is ha néha féltem emiatt. Azt tanultam
meg tőle leghamarabb, hogy nem úgy kell szeretni, ahogy azt én gondolom, hanem
úgy, ahogy az neki jó. Megtanultam, hogy vele nem lehet veszekedni, mert okos.
Ha valamit nem jól csinál, elmagyarázom neki, ha újra vagy direkt szórakozik,
akkor valami bünti, de csak olyan, amit elfogad, ami igazságos. Nem szól ha túlzásba
esem, de úgy néz rám, hogy tudom hogy most elrontottam. A múltkor például
egymás után két négyest hozott matekból, pedig versenyekre jár. Figyelmetlen
volt, kapkodott, pedig tanultunk gyakoroltunk. Mérges lettem, hogy nem bír koncentrálni,
és persze pont elfelejtette a gyűjtő munkát, meg a zongora gyakorlást és a
szobájában is maradt némi kupi. Hetek óta várta egy könyvsorozat 5. kötetét, és
már tervezgettük, hogy kedden megrohamozzuk a könyvesboltot. Én meg mérgemben
mondtam neki, hogy szó sincs könyvesboltról, majd ha figyel arra amit mondok,
és kijavítja,akkor lesz új könyv.
Nem mondott semmit, rám sem nézett, csak elővette a matek
könyvet és leült az asztalhoz háttal nekem. Belémhasított a felismerés, hogy
mit csinálok, igazságtalan vagyok és elfordítom magamtól, túl magasra téve a
lécet. Olyan elvárásokat támasztok amik irreálisak egy tíz évessel szemben.
Kimentem egy lélegzetért, hogy mit tegyek. Aztán pár perc múlva visszamentem,
magam felé fordítottam, kemény csaj, nem sírt. Megöleltem és elmondtam neki,
hogy sajnálom, igazságtalan voltam, mert túl sokat vártam el. Nyilván oda kell
figyelnie és ki kell javítania a négyest, mert benne több van és ha az ember,
még ha tíz éves is, ilyen tehetséges valamiben mint ő a matekban, akkor mindent
meg kell tennie hogy talentum legyen, nem lehet középszerű, és én csak azt
szeretném ha magától tudná hogy ezt kell tennie. De nem egyest kapott és
tulajdonképpen akkora kupi sincs és tudom, hogy a zongoragyakorlás is meg fog
érkezni, szóval úgy gondolom hogy jár a könyv, mert nagyon ügyes és más örülne
ha fele ilyen okos lehetne, és más anyuka is örülne ha fele ilyen okos gyereke
lenne. Szóval megváltoztatom, amit mondtam, és holnap elmegyünk megvenni a könyvet,
mert azt kiérdemelte és tudom, hogy nagyon vágyik rá, de elkobzom a laptopját
hogy tanulás és gyakorlás helyett ne játsszon. Annyira megkönnyebbültem, ő
pedig egy szó nélkül már adta is ide a gépét töltővel együtt, elengedett egy
félmosolyt és visszaült tanulni.
Én már kiskorában megértettem vele, hogy haragudhatok rá, ha
valami nincs rendben, vagy más elvárásaim lennének, de attól még minden
körülmények között jobban szeretem mindennél, és ilyen feltételek mellett ő is
nyugodtan lehet dühös rám, mert a legfontosabb dolog nem változik. Erre viszont
egy családban mindig a felnőtteknek kell figyelni. Mindegy mi történik, a
szeretet letagadhatatlanul és elmulaszthatatlanul összeköt. Én azt tapasztalom,
hogy ez kisugárzik. Kiegyensúlyozott gyerekkorból kiegyensúlyozott feleséként
enged tovább és kiegyensúlyozott anyává tesz, ez pedig kiegyensúlyozott férjet
és gyereket eredményez.
Ettől lesz a szombat és vasárnap reggel a hét legjobb része
mikor ágyban nézzük a meséket és ott reggelizünk, akárcsak az én
gyermekkoromban az én szüleimmel. Amikor halljuk a férjemel, hogy valaki
csörömpöl a konyhában és nem megyünk ki, mert tudjuk hogy Lilla meglepi
reggelit készít nekünk. Amikor kicsit hamarabb megyünk érte és eszünk egy
sütit, meg lófrálunk egyet, ő pedig mikor hazaérünk leül, megcsinálja a háziját
egy hang nélkül. Ettől van az, hogy szombaton délután míg pihenünk egy kicsit,
hallgatjuk ahogy a másik szobában zongorázik és a könnyeinkkel küszködünk a büszkeségtől.
A család szerintem a jó házasságon nyugszik, de az meg sokban attól függ, mit
hoz bele a két fél. Mi hoztuk magunkkal Istent is, és Lilla is viszi majd
tovább, hisz ő tett minket családdá és kitörölhetetlenné olyan képeket, mint
mikor az apukája ringatta álomba a kéttenyérnyi apróságot énekelve, vagy mikor
a nagypapája és a nagymamája mikor még egymás felett laktunk, korán reggel „átkérték”
még pizsiben, hogy mi tudjunk még pihenni kicsit, ők meg maguk közé fektették
és egy óra múlva még mindig ott sutyorogtak és kuncogtak hárman, vagy ahogy a
pici kezével hívta dédi papót bújócskázni, vagy bekucorodik dédi mama ölébe és
az orrukat
összedugva beszélik meg mi történt mostanában. De az is tüneményes,
ahogy a testvéreimmel bánik, ahogy Gergővel megalakították a Ciklámen Rózsák
kizárólag X-boxon koncertező együttesüket és órákig gitároznak meg danolnak
kappan hangon, vagy ahogy Istvánnak örül és addig ficánkol míg oda nem tud
bújni hozzá egy kicsit, mert őt ritkábban látja és gyorsan ráhúz egy
gumikarkötőt amit ő csinált, hogy megjelölje István is hozzá tartozik.
Én szóltam, végtelen kegyelemben élek.
Szeretlek! Anya!
VálaszTörlés