Barátkozz okosan - játékszabályok
Gyerekkoromban nem nagyon ment a barátkozás. Eleinte nagyon szertelen voltam, aztán próbálkoztam volna, de nem akarózott alkalmazkodni azokhoz akikkel kényszerűen voltam együtt. Gondoltam, ahogy a felnőttek mondták, majd okosan barátkozom - de nem találtam az én szabályaim szerint játszót elég sokáig.
Majd az önként vállalt sportcsapatban és a középiskolában azonnal találtam - bevallom meglepetésemre - sok olyan embert, fiúkat, lányokat vegyesen, akik szívesen voltak velem és én is boldogan barátkoztam velük. Ezek a barátságok máig élnek, és semmi közük az okos választásokhoz. Nyilván nem olyan intenzívek mint akkor, de érzem ma is az a megnyugtató boldogságot ami eltölt ha egy-egy régi barátnőmre gondolok. Emlékszem az egyik igazán jó barátnőmmel még titkos írást is kitaláltunk, saját kódrendszert fejlesztetünk ki, hogy ha órán levelezünk, a tanárok ne tudják elolvasni (igen, igen pont itt, ahol most nagyon okosnak tűnve úgy teszek, mintha sosem lettem volna gyerek :D ). Ma is mosolygok ha Kattra gondolok, órákig vihogtunk a városban egy-egy padon hazafelé menet.
A főiskolán már nagyon jól ment a dolog, hiszen egy szakos, hasonló érdeklődésű értelmiségi kezdemények - naponta váltottuk meg a világot és közben rengeteget vihogtunk, buliztunk, barátkoztunk. Ezek már igazi barátságok voltak, ma is élő, biztonságot nyújtó közeg. A közös gondolatok, a hasonló hozzáállás a problémákhoz, az életkori egyezések talán még jobban összekovácsolták, átformálták ezeket a kapcsolatokat. Ez talán már okosabb barátkozás, de az élet írja, nem én.
Ami számomra igazi ajándék azonban, hogy felnőtt koromra olyan barátokat tartogatott nekem a sors, akik nem csak emlékeimben élnek, hanem minden nap velem vannak. El sem hiszem sokszor, hogy mikor kezdenék magam alá fordulni, már ott is terem egy-egy barátnő és újra teremti a bennem összetörni készülő világot.
A felnőttkori barátságok egy része sorsközösségen alapul, de pusztán az nem képes összetartani. Kell bele más is, mint egy jó házasságba. Felnőtt korunkban már ritkán veszekszünk, inkább összetartunk, vigyázunk erre a törékeny ajándékra. Végig csinálunk együtt sok jó dolgot, mint a gyermek várás, szülés, kisbabázás, lakás vásárlás, építkezés, munkahely választás, kinevezés és minden ami jön. És együtt csinálunk végig olyan dolgokat is, mint a "nem jön a baba", "beteg a gyerek", "utálom a munkám", "átvágott a vállalkozó", és sajnos a válásokat, haláleseteket, baleseteket, valódi fájdalmakat. Ezek vízválasztók. Ha baj van, tudod ki áll melléd, kire számíthatsz, ki az aki csak meghallgat és nagyon szeret, ki az aki összeráz ha szétesel, vagy tényleg felvidít ha szomorú vagy. Tudod hogy mondhatsz bármit, lehet rossz napod, megváltoztathatod a véleményed, hibázhatsz bátran, mert a barátaid is ezt teszik és ez nem ront el semmit. Csak ez az egy játékszabály örök számomra.
Azok számítanak nekem leginkább csodaszép kívül belül értékes barátságnak, amit nem mérgez meg sem az örömöm, sem a sikerem.
A bajban sokszor olyanok is támogatnak, akik valójában saját bajukat élik újra, de az mikor más őszintén örül annak ha nekem valami sikerül, számomra az igazi barátság.
Érdekes világ ez, és nem is szoktam kitenni az ablakba ha valami bánt, vagy baj van, mert az emberek nagy része imád sajnálkozni, és kicsit kaján módon nézni ahogy szenvedsz. Persze azért sem teszem ezt, mert nem ezt láttam otthon sem és a valódi NAGY BAJOKKAL úgyis egyedül kell szembenézni. Sokkal hamarabb számítok mások humorérzékére és őszinteségére mint szánalmára, mert abból úgysem építkezhetek tovább, csak önsajnálatra csábítana, az meg nem az én műfajom.
Azt viszont az emberek sokkal jobban takargatják, ha valami jól megy, ha valamit jól csinálnak, ha valamiben sikeresek, mert azonnal akad irigy, nem gonosz, csak kevésbé sikeres "barát" aki mellé - mint a közhely tartja - nem kell ellenség. Na ezen a ponton érzem a barátság titkának megtalálását.
A kicsi erő amit akkor kapok ha készítek egy jó fotót, amit a barátaim elkérnek maguknak is. Ha jól érzik magukat nálunk a gyerekeik és ők örülnek ha újra jönni akarnak, ha a sok-sok csoki és süti amit elkészítek csodálat tárgya és alig várják a következő adagot (kísérletet) amit tesztelni kell, vagy ők is szeretnék velem együtt megpróbálni. Ahogy megdicsérik Lillát, ha ügyes volt valamiben.
Vannak kicsit nagyobb erőlöketek is, amikor az újrafestett lakást szeretnék már látni, vagy a tanyáról érkező kicsit barna cseresznyét is boldogan eszik és szívesen hallgatják a sztorikat a két holdas bénázásról, mert szívből akarják hogy sikerüljön, menjen, csak azért mert én a barátjuk, boldog leszek benne.
És vannak azok az évekig tartó erőhullámok, amik akkor jönnek mikor mérhető sikereknek örülnek: mikor szerzel egy újabb diplomát, mikor feljebb lépsz a ranglétrán és ők akik ezt elérni is segítettek továbbra se a hülye főnököt látják benned, hanem a "hozd már el az én gyerekemet is", "rendelünk kaját?", "megyünk együtt nyaralni?" - barátot.
Azok akik megdicsérnek ha jól intézel el valamit, és letolnak ha hülyén viselkedsz. Akik a hangodon meghallják, a szemeden meglátják hogy mit gondolsz valójában. Akik láttán felderül a szíved, és mosolyogva veszed fel a telefont ha hívnak.
Azt hittem hogy a barátkozás is olyan vadregényes - álromantikus sztori, amit a lányregények írnak, de valójában nem létezik. Azt hittem olyan, mint a tökéletes házasság: hallottuk már, de még sosem láttuk. Nincs okos barátkozás és játékszabályok sincsenek, de igazi barátság létezik. Ma már felismerem ha valaki okosan barátkozz jelszóval közeledik felém, és nem téveszt meg. De azt hiszem ez azért van mert a valódi barátok ébren tartják bennem azt az érzést, mikor együtt örülünk a játéknak amit közösen játszunk és aminek mi írtuk a szabályait is.
.JPEG)
Majd az önként vállalt sportcsapatban és a középiskolában azonnal találtam - bevallom meglepetésemre - sok olyan embert, fiúkat, lányokat vegyesen, akik szívesen voltak velem és én is boldogan barátkoztam velük. Ezek a barátságok máig élnek, és semmi közük az okos választásokhoz. Nyilván nem olyan intenzívek mint akkor, de érzem ma is az a megnyugtató boldogságot ami eltölt ha egy-egy régi barátnőmre gondolok. Emlékszem az egyik igazán jó barátnőmmel még titkos írást is kitaláltunk, saját kódrendszert fejlesztetünk ki, hogy ha órán levelezünk, a tanárok ne tudják elolvasni (igen, igen pont itt, ahol most nagyon okosnak tűnve úgy teszek, mintha sosem lettem volna gyerek :D ). Ma is mosolygok ha Kattra gondolok, órákig vihogtunk a városban egy-egy padon hazafelé menet.
A főiskolán már nagyon jól ment a dolog, hiszen egy szakos, hasonló érdeklődésű értelmiségi kezdemények - naponta váltottuk meg a világot és közben rengeteget vihogtunk, buliztunk, barátkoztunk. Ezek már igazi barátságok voltak, ma is élő, biztonságot nyújtó közeg. A közös gondolatok, a hasonló hozzáállás a problémákhoz, az életkori egyezések talán még jobban összekovácsolták, átformálták ezeket a kapcsolatokat. Ez talán már okosabb barátkozás, de az élet írja, nem én.
Ami számomra igazi ajándék azonban, hogy felnőtt koromra olyan barátokat tartogatott nekem a sors, akik nem csak emlékeimben élnek, hanem minden nap velem vannak. El sem hiszem sokszor, hogy mikor kezdenék magam alá fordulni, már ott is terem egy-egy barátnő és újra teremti a bennem összetörni készülő világot.
A felnőttkori barátságok egy része sorsközösségen alapul, de pusztán az nem képes összetartani. Kell bele más is, mint egy jó házasságba. Felnőtt korunkban már ritkán veszekszünk, inkább összetartunk, vigyázunk erre a törékeny ajándékra. Végig csinálunk együtt sok jó dolgot, mint a gyermek várás, szülés, kisbabázás, lakás vásárlás, építkezés, munkahely választás, kinevezés és minden ami jön. És együtt csinálunk végig olyan dolgokat is, mint a "nem jön a baba", "beteg a gyerek", "utálom a munkám", "átvágott a vállalkozó", és sajnos a válásokat, haláleseteket, baleseteket, valódi fájdalmakat. Ezek vízválasztók. Ha baj van, tudod ki áll melléd, kire számíthatsz, ki az aki csak meghallgat és nagyon szeret, ki az aki összeráz ha szétesel, vagy tényleg felvidít ha szomorú vagy. Tudod hogy mondhatsz bármit, lehet rossz napod, megváltoztathatod a véleményed, hibázhatsz bátran, mert a barátaid is ezt teszik és ez nem ront el semmit. Csak ez az egy játékszabály örök számomra.
Azok számítanak nekem leginkább csodaszép kívül belül értékes barátságnak, amit nem mérgez meg sem az örömöm, sem a sikerem.
A bajban sokszor olyanok is támogatnak, akik valójában saját bajukat élik újra, de az mikor más őszintén örül annak ha nekem valami sikerül, számomra az igazi barátság.
Érdekes világ ez, és nem is szoktam kitenni az ablakba ha valami bánt, vagy baj van, mert az emberek nagy része imád sajnálkozni, és kicsit kaján módon nézni ahogy szenvedsz. Persze azért sem teszem ezt, mert nem ezt láttam otthon sem és a valódi NAGY BAJOKKAL úgyis egyedül kell szembenézni. Sokkal hamarabb számítok mások humorérzékére és őszinteségére mint szánalmára, mert abból úgysem építkezhetek tovább, csak önsajnálatra csábítana, az meg nem az én műfajom.
Azt viszont az emberek sokkal jobban takargatják, ha valami jól megy, ha valamit jól csinálnak, ha valamiben sikeresek, mert azonnal akad irigy, nem gonosz, csak kevésbé sikeres "barát" aki mellé - mint a közhely tartja - nem kell ellenség. Na ezen a ponton érzem a barátság titkának megtalálását.
A kicsi erő amit akkor kapok ha készítek egy jó fotót, amit a barátaim elkérnek maguknak is. Ha jól érzik magukat nálunk a gyerekeik és ők örülnek ha újra jönni akarnak, ha a sok-sok csoki és süti amit elkészítek csodálat tárgya és alig várják a következő adagot (kísérletet) amit tesztelni kell, vagy ők is szeretnék velem együtt megpróbálni. Ahogy megdicsérik Lillát, ha ügyes volt valamiben.
Vannak kicsit nagyobb erőlöketek is, amikor az újrafestett lakást szeretnék már látni, vagy a tanyáról érkező kicsit barna cseresznyét is boldogan eszik és szívesen hallgatják a sztorikat a két holdas bénázásról, mert szívből akarják hogy sikerüljön, menjen, csak azért mert én a barátjuk, boldog leszek benne.
És vannak azok az évekig tartó erőhullámok, amik akkor jönnek mikor mérhető sikereknek örülnek: mikor szerzel egy újabb diplomát, mikor feljebb lépsz a ranglétrán és ők akik ezt elérni is segítettek továbbra se a hülye főnököt látják benned, hanem a "hozd már el az én gyerekemet is", "rendelünk kaját?", "megyünk együtt nyaralni?" - barátot.
Azok akik megdicsérnek ha jól intézel el valamit, és letolnak ha hülyén viselkedsz. Akik a hangodon meghallják, a szemeden meglátják hogy mit gondolsz valójában. Akik láttán felderül a szíved, és mosolyogva veszed fel a telefont ha hívnak.
Azt hittem hogy a barátkozás is olyan vadregényes - álromantikus sztori, amit a lányregények írnak, de valójában nem létezik. Azt hittem olyan, mint a tökéletes házasság: hallottuk már, de még sosem láttuk. Nincs okos barátkozás és játékszabályok sincsenek, de igazi barátság létezik. Ma már felismerem ha valaki okosan barátkozz jelszóval közeledik felém, és nem téveszt meg. De azt hiszem ez azért van mert a valódi barátok ébren tartják bennem azt az érzést, mikor együtt örülünk a játéknak amit közösen játszunk és aminek mi írtuk a szabályait is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése