Gondolatok az anyaságról

Reggeli rágó

Lilla angol táborba jár. Évek óta bevállt kis hely, ismerjük  a tanár néniket, az angol tudását pedig nagyon jól fejleszti ez az intenzív egy hét. Közben óriási kalandok várják. Úszás, lovaglás, kalandpark. Az ő fontossági sorrendjében: játszóház, medencézés, étteremben ebédelés :)
Mivel nagypapi, (az én apukám), ennek a tábornak a foci részét csinálja, a kicsi délutánonként hazajön vele, de ott alszik mamáéknál és reggel együtt indulnak.
Hát persze nagypapi azt hitte, hogy ez jó móka lesz, na de minden reggel együtt menni egy 7 évessel azért mint tudjuk kalandos.
Lillának most is sikerült kifejlesztenie a legidegesítőbb elindulási stratégiát, amin nagymami (anyukám), könnyesre röhögte magát minden reggel.
Keltek időben, anyukám csinálta a reggelit, kávét, miegymást, apukám rohangált a lakásban készüldőve, Lilla pedig a szokásos formákban elő-elő került, de nem túl gyorsan biztos ami biztos.
Micike (a macska) leköltözött szintén mamáékhoz, és örömében le is rakott négy kis tündéri porontyot, szóval szaporodik ügyesen. Na el lehet képzelni, Lilla milyen gyorsan öltözik, a kiscicákkal egy szobában :)
Na de mama felnevelt három gyereket, szóval rutinosan megoldja ezeket a helyzeteket, és elindítja őket. Mindenki megkapja a maga pusziját, hátizsákját (mármint Papa és Lilla), és elindulnak kifelé a kocsihoz.
Nagypapa már tiszta ideg, ordibál, hogy "megint el fogok késni, hát hülyének néznek, hogy nem bírok odaérni". Lilla mindeközben a legnagyobb nyugalomban lötyög utána kb 10 méterrel lemaradva.
Elérnek az autóhoz, Nagypapa rohangál, a csomagtartóba teszi a hátizsákot, nézi nincs a gyerek a helyén.


Hát Lilla kitalálta, hogy kinyitja az anyósülés felőli ajtót, behajol a kocsiba, kiveszi a nagypapa rágógumi tartó dobozkáját, leveszi a hátizsákját, kiszenved egy rágót, jól megvizsgálja, lassan,komótosan bekapja, visszabaletozza a dobozt, bemászik a helyére, és persze úgy hagyja a kocsiajtót.
Mindeközben apukám már az őrület határán, berángatja a hátizsákot, becsapja a kocsiajtót, és már indul is, mire Lilla közli, hogy "na papa még nem is kötöttem be magam".
A legjobb az egészben, hogy anyukám nevetve meséli, hogy igen, és ezt minden nap :)




Menjél ki ha nem tudsz viselkedni :D


Micikénk, bár nem váltott nemet, Mihály lett. Valahogy elkezdtük így hívni és így maradt. Nő, növöget, de a helyzet még mindig nem jobb. Mihály keresztülhúzza számításainkat, szökik, ugrik, mar, harap. Újabban magasugrást gyakorol. A Lilla íróasztaláról igyekszik a szekrény tetejére ugrani. Nyilván lehetetlen, akkorákat esik, hogy el sem hiszem hogy megússza. Kitalálta, hogy a vasalódeszkáról mégiscsak fel tud ugrani. Na, innentől nincs kegyelem senkinek és semminek, mert átlátja az egész szobát. Mindent megvizsgál, lelökdös, elhurcol. A szekrény tetején óriási plüss figurák vannak, azokkal harcolgat és persze leesik. A legmerészebb kísérlete a héten, a szekrény tetejéről a polcra átugrani. A lendület persze viszi, újfent leesik és mindent lesodor. Mint a rajzfilmekben. Egyik oldalon landol, átcsúszik a másikra és minden útjába eső tárgy potyog mindenfelé. Ő meg landol valahol a szoba másik oldalán, a játékkonyha tetején, a radiátoron, a virágcserépben.
Karácsonykor fedeztük fel kalandkereső énjét. Már attól kikészült, hogy behoztunk a lakásba egy fát. Nem tudta türtőztetni magát, azonnal fel akart rá mászni. Persze segített Lillának feldíszíteni. Lopkodta a szaloncukrot, Lilla meg visítva röhögött ahogy érezte a finom édes illatot és próbálta kiszedni a cukorkát a papírból. A gyerek felrakott egy díszt, a macska addig dolgozott, míg le nem piszkálta és ha elég ügyes volt, gyorsan el is gurította valahová.
 Nagy nehezen, Mihályka folyosóra száműzésével, hosszú röhögőrohamok után sikerült feldíszíteni a fát. Bejött, leült és nézegette, szagolgatta, majd megfelelő hatásszünet után, egy óriási ugrással a közepén termett. Leszedtük, de már mindegy volt. Mihály rájött, hogy tud fára mászni, hát mászott. Nem zavarták a díszek, ügyesen ledobálta őket. Minden alkalommal ahogy beengedtük a nappaliba, a fa megbabonázta. Azonnal indult újra és újra. Egyszer csak eszébe jutott, hogy meg is lehetne kóstolni. Gondoltuk, majd az ösztöne segít rajta és nem hal meg rögtön néhány tűlevéltől, hátha nem nyeli le. Tévedtünk, Mihály konkrétan ette a karácsonyfát. Tűlevelestől, gyantástól, kérgestől. Folyamatosan. Lackónál itt telt be a pohár. Egyszer csak felszakadt belőle az öntudat, és elkezdett kiabálni a macskával:
"Na idefigyelj te hülye macska! NEM EHETED MEG A KARÁCSONYFÁT! Meg fogsz halni tőle, mert az nem ennivaló. - közben Mihályka persze, minden erejével küzd hogy ehessen még egy kis fát - NA jólvan Mihály! Ha meg nem tudsz viselkedni, menj ki!" Nyilván már levegőt nem kaptam a röhögéstől, de azért a macskát kimenekítettem a folyosóra. A karácsonyi macskahangulat odáig fajult, hogy nem csak a tűlevelek fogytak, és a fára mászások és ugrálások sokasodtak, de már a díszek leszedése és kóstolgatása is tetszett Mihálynak. Szerencsére vízkeresztig - már nem tudom hogy - sikerült életben tartani.
Most jöttünk rá, hogy ez teljesítmény, mert Mihályka adrenalinfüggő és lehet kicsit szuicid is. A legújabb teljesítménye még a karácsonyi csatánál és a szekrényugrásnál is ijesztőbb.
Lilla kapott egy üvegszálakból álló lámpát, ami szivárványosan világít. Remek éjszakai fény. Mihálynak is tetszik, hát meg is kóstolta, de itt nem állt meg! A macska, eszi az üvegszálakat! Először nem hittem el magamnak sem, ezért megnéztem mit csinál. Óvatosan szétnézett, felugrott az asztalra, megszagolgatta a lámpát, majd módszeresen elkezdte rágicsálni a szélső üvegszálat a felénél. Mikor letörte, még kisebb darabokat harapott le belőle és benyomott egy felet kb 30 másodperc alatt. Hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Csak annyit bírtam neki mondani, hogy na Mihály menjél ki ha nem tudsz viselkedni! A lámpát mindenesetre elzártam és figyelem Mihályt, világít-e.



Lillaszáj :D


Lilla legjobb barátnője Zsófi. Ülnek a csajok hátul a kocsiban, a következő eszmecserét folytatva:
Lilla: - Zsófi, most jut eszembe.
Zsófi: - mi?
Lilla: - Van a minimaxon egy pályázat. Te pályázol?
Zsófi: - Azt hiszem nem.
Lackó(nagyon röhög): - Tudjátok mi az a pályázat?
Gyerekek: -Nem




Magyarázom Lillának, hogy el kell mennünk az ortopédushoz. Üldögél a kocsiban, dolgozza felfelé az infókat. Egyszer csak megszólal: "Anya, az ortopédus bácsi, vagy néni,"
Én: Bácsi
Lilla: És miért nem úgy hívják, hogy lábtopédus? Nem is az orromat fogja megvizsgálni :D

Festünk

A hétvégék csodálatosan nyugodtak nálunk a hétköznapokhoz képest. Persze ez nem jelenti azt, hogy unatkoznánk, hanem azt, hogy igyekszünk nem csinálni semmit. Nyilván a lényeg, hogy nekünk jó legyen, de ezt hárman háromféleképpen képzeljük el.

A hétvége azzal szokott kezdődni, hogy mikor végre sokat lehetne aludni és én mindig elhatározom, hogy sokat is fogok, Lilla már hajnali 7-kor felkel. (Hétköznap persze alig lehet kivarázsolni az ágyból.) Szóval általában arra ébredek, hogy Jucika, a fotelbe vackolva mesét néz. Azért ébredek fel, mert hangosít kicsit rajta, hogy felébredjek. Majd, miután látja, hogy már mocorgok, megkérdi: "Anya már fent vagy?" mire én: "NEM". Mire ő: "Jó, mert már nagyon megéheztem!". 

Tehát viszlát hosszú alvás, helló reggeli. Azért néha eszembe jut, hogy bezzeg hétköznap alig tudok beletuszmákolni egy kis tejbesütit (Így hívja a corn flakes-t) vagy egy kis gyümit, de ilyenkor képes akár 6 virslit is megenni. Lackó pihen még, de Micike meghallja a mozgást, és üvöltözve nyávogni kezd, engedjük be azonnal, le ne maradjon valamiről. Legkésőbb erre Lackó is magához tér, szóval a hosszú alvás neki sem jön össze. Ennek azért vannak vairációi, a kora reggeli rokoni vagy baráti (na ellenség se nagyon kell) hívások, a fúróval megáldott szomszédok stb.

Következő kérdés mi legyen a program? Az én programom takarítás, főzés, mosás és hasonló finomságok lennének, Lilla menne mondjuk cirkuszba, vidámparkba, állatkertbe, de minimum a Mekibe, Lackó meg sétálgatna, kirándulna és még azt is megígéri nagylelkűen, hogy vihetem a fényképezőmet. (Jó trükk!) Szóval attól függ ki nyer, a szombat úgy telik. A mostani szombat rendhagyó volt. Festettünk. Mármint falat. Az úgy kezdődik, hogy Lillát előző nap elvisszük mamáékhoz. A telefonunkat kikapcsoltuk, tehát most mikor azért időben kelni kellett volna, mi boldogan durmoltunk 10 óráig. Aztán kávézgattunk, Lackó elment festéket venni, mert nem volt....és az kell a festéshez. Szóval rákészültünk ügyesen...vagy inkább komótosan és azt is elméletben

Mikor Lackó elment, én gondoltam felgyorsítom a dolgokat a magam módján.(Jelszavam: Ne tötymörögjél már!) Rendet raktam mindenhol, főztem egy nagy adag tejbegrízt, elindítottam a mosogatógépet. Van egy plafonig érő könyvespolcunk. Erről én FUTVA!!! behordtam a könyveket a hálóba. Mici persze segít ahol tud, csak egyszer kellett a falnak esnem és eldobnom a Magyar Irodalom Remekei 8 részét, egyébként ügyesen kerülgettem. Gondoltam, mire az ember (Lackó) hazajön milyen király lesz, bekeveri a festéket és kezdhetünk. Könyvek behordva, tejbegríz pont kész, csörög a kulcs, megjött az ember. Én mosolygok diadalittasan, de belülről üvöltök, mert megfájdult a karom, a derekam és megütöttem a vállam mikor a macska kigáncsolt, de fő hogy király vagyok.

Csodálkozik is szegény mire ez a nagy sietség, de örül, csak kicsit furcsán néz mikor kérdezem, hogy festhetünk-e végre. 

Előbb nekiáll kibontani a falból a nagy könyvespolcot, fóliáz, ragaszt, én meg nézem. Mikor megunom, megkérdezem, hogy zavarná-e ha pucolnám az ablakokat. Nagyon rutinos. Hülye kérdésekre nem is válaszol, hagyja hogy magamban intézzem ilyen irányú polémiáimat de szerintem ezt gondolja: "festés előtt ablakot pucolni, ki az a hülye aki szerint ez jó?" Mikor már 10 perce téblábolok és egyre bárgyúbban vigyorgok, mert gőzöm nincs mit kell csinálni, bedobja végre, hogy az egyik ablakot le kell buktatni mert a redőny megakad, és akkor azt kívülről lemoshatom. Megörülök, szaladok az ablakpucolóért, de rögtön gyanússá válik, hogy ezt ő létráról intézi, és mikor lebuktatja az ablakot, és gumiember trükkel szereli a redőnyt megérzem nem fog ez nekem menni. Megadóan nyújtogatom fel a cuccokat és várom a létra aljánál mint egy jól nevelt kis pudli, hogy lemossa az ablakot kívülről. Én ugyanis úgysem érem el csak félig (se). Mindegy, legalább tiszta. Telik múlik az idő, az ember már izzad, én unatkozom, de végre hozzáérünk a falakhoz. Lackó (Akit általában egyébként én Janinak szólítok) javítani kezdi a repedéseket, lyukakat stb.

Én már nagyon szenvedek, tehát úgy gondolom, hogy kívülről mégis elkezdem az ablakokat és a külső  párkányokat takarítani. 

A nappali francia ablakának alsó részét nem lehet kinyitni, tehát az előtte lévő párkányt csak partvissal lehet leseperni. Dolgozom rajta hevesen, közben dumálok hátrafelé Lackónak. Egy hirtelen mozdulatnál azt veszem észre, hogy túl könnyű a partvis nyél. A fej kamikaze módjára landol a füvön. Még jó, hogy nincs kint egy gyerek sem, akit fejbe kólintottam volna. Felvéve a láthatatlanná tévő köpenyemet, igyekszem lejutni, magamhoz venni a célszerszámot és visszaólálkodni a lakásba. Sikerül, de azért még tudom fokozni . Ugyanis úgy döntök, mégis nekiállok ablakot pucolni, de szigorúan csak kívülről. Ehhez  ipari papírtörlőt használok, az újrahasznosított és szép fényes tőle az ablak. Csakhogy téglalap alakú kis részekre van vágva. Ahogy állok a létrán kihajolva, az első széllökés kitépi a kezemből a papírtörlőket, és mint régen a repülős szórólapok, úgy szóródnak szét végig a ház előtt, az úttesten, a szomszédok erkélyén.....szóval inkább hevesen bezárok minden ablakot és nézem tovább mit csinál Lackó.

Mikor ő elkészül az említett javítással, és elkezdi a festést, rám bízza, hogy az előszobában szedjem le a képeket. Na most ezek kétoldalú ragasztóval lettek feltéve (ezt is én találtam ki persze), tehát lelkesen leszedem a vakolatot is a képekkel együtt. 

Hát ezt ugye meg kellene mondani...."Jani, kicsit lejött a vakolat az előszobában." Lackó: "Kicsit mi? A vakolat? De hogy?" 

És áll a kezében valami méteres rúddal aminek a végén egy henger, amiből csepeg a festék ezerrel. Erre persze röhögünk. Kiadja az ukászt, hogy ott a gipsz, meg valami cuccok (spakli, glettvas mi van?) felkelnem a gipszet, lehúzom kész. Végre legalább csinálok valamit, csak azt nem tudom mit, de nem baj. Nem is kell újra csinálni. 

Mihályka (Ja ez Mici, újabban Misi, vagy Mihályka) persze még mindig a legjobbkor a legjobb helyen. Létrára mászik, festéket kever, széthordja a gipszet a lábával, bemászik a lefóliázott bútorok alá, végül úgy kell kiszabadítani a nájlonból.

Még egyszer rápróbálkozom a segítségnyújtásra, de mikor elsőre a fal mellett az ajtótokot is lefestem amit persze én takarítok, úgy döntök inkább csak azt csinálom amit Lackó mond.

Pl: Keresd már meg légyszi a harmadik kis hengert.

Én: "Oké." De nem csinálok semmit, mert sajna pont Király L Norbert jön a Tv-ben, szóval azt még megnézem előtte. Közben hevesen gondolkodom hogy nézhet ki a kishenger. Lackó bejön, röhög egyet. Konstatáljuk, hogy nincs hol aludni, mert kicsit elhúzódik a festés. Telefon anyukámnak, Lilla ma is ott alszik. Nehéz kicsit meggynőzni, hogy mi nem alszunk ott, mert inkább befejezzük a festést (onnan ugyanis nem érjük el a falat), és már csak órák kérdése. Végül 11 óra körül már minden frissen festett, tiszta, hideg és büdös. De kész. Mostmár boldogan mondhatjuk, hogy úgy néz ki a nappali, mint egy kávészimulátor :D

Lillaszáj :D

Lilla ma reggel: "Anya, ha fogmosás közben csuklok, akkor kicsuklom a számból a fogkefét." Na most hogy bírjam ki nevetés nélkül?

Neked ez jól esne?!

Szalonnát sütöttünk a császári tó partján kedves barátokkal. Gyerekek felnőttek, pecázás, napsütés, kemotox minden mennyiségben.

Kellemesen ropog a tűz, a gyerekek gyűjtenek mindenfélét amit beledobálhatnak, mi pedig a vacsora előkészítése közben igyekszünk eljuttatni az agyukig az üzenetet, hogy a tűz öcsém az megéget tutira ha belenyúlsz. 

Na porontyok életben maradtak, elfogyott a szalonna, a kenyér, a zöldség, a gyerkek boldogan dobálják a maradékot a hamvadó fadarabokra, és persze pont akkor hajolnak fölé, mikor egy-egy zsíros papírdarabtól felizzik. 

Meguntam, lassan indulni kellett. Lillám a nyakától a homlokáig zsíros, kormos. Én mint alapos anyuka, odahívtam a kerti csaphoz. Megragadtam hátulról a nyakát és előről hevesen mosni kezdtem. Szegénykém tűrte tűrte egy darabig, hogy dörgölöm az arcocskáját. Egyszer csak kitépte magát a kezemből, a csap alá tette a kezét, és beletörölt egy nagyot az arcomba, sőt nem hagyta abba, hanem úgy csinált,ahogy én mostam az ő arcát és a hideg, vizes kezével tovább molyolt az orrom előtt . Közben ezt kiabálta:

- Neked ez jólesne?

Nem kicsit röhögtünk hazafelé. :D

A népmese napja - HEGEDŰBE TETTÉK A KICSI LÁNY TESTÉT- NYUGI EZ CSAK BENEDEK ELEK

A népmese napján komoly dolgunk volt. Lilla és néhány kispajtása az oviból rajzpályázaton vettek részt, és aznap volt az eredményhirdetés. 

A kicsi a legszebb ruhájában izgatottan készült. Apa, anya persze ugyanolyan izgatott. A megyei könyvtárba mentünk, ahol a harmadik emeleten elszorította torkomat a büszkeség. Az én kicsikém rajza különdíjat nyert. (persze szerintem az övé volt a legszebb :) ) Kiállítva a sok-sok gyerekrajz, körben mindenhol bepörgött ovisok, csitító ovónénik és szülők. Minenki nagyon örült, hogy ott lehet, mindenki rajzát kiállították, tehát az ovisok önérzete percről perce nőtt, ahogy megtalálták a saját kis műalkotásukat.

A nagyteremben összetéveszthetetlen gyerekzsivaj, nevetés, sikongás. Lassan lassan mindenki befér, a műsorvezető ügyesen megnyugtatja őket, csend lesz. A szervező, a Jósavárosi fiókkönyvtár könyvtárosa, egy profi csaj. Szóval tud tartani vagy 150 óvodást. Ügyesen kitalálta, hogy mindenkit meg tudjanak jutalmazni, szóval tényleg csak köszönet illeti.

Azért egy kis móka volt a dologban. Az egyik rajzolható mese a Kacor király volt. Ezt szerették volna levetíteni a kicsiknek, hiszen Benedek Elek születésnapja volt az emléknap és a mese az ő gyűjtése illetve átirata. A DVD lejátszó azonban nem végig játszotta le. A műsorvezető hamar megegyezett a kacagó ovisokkal egy másik mesében. Ahogy elkezdődött döbbent csend lett. A mese ugyanis a következőképpen indult, kicsit lerövidítve:

A két nagyobb királylány szerette volna megszerezni királyanyjuk vörös szoknyáját. Az viszont feltételhez kötötte. Kiküldte mindhármat eprészni, aki a legtöbbet hozza, azé a szoknya. A kicsi kétszer annyit gyűjtött mint a két nagy együtt, ezért a két nagylány kieszelte, hogy MEGÖLIK a kiskirálylányt. 

Úgy is tettek MEGÖLTÉK. Arra járt a egy vak koldus, akinek volt egy hegedűje. Elvették tőle a hegedűt és BELETETTÉK A KIS KIRÁLYLÁNY HOLTTESTÉT....a mese persze úgy folytatódik, hogy a királyhoz kerül a hegedű, rájönnek a gyilkosságra, a kis királylány éppen egészségesen kiugrik a hegedűből és nem engedi hogy testvéreit apja megbüntesse.

Na a teremben a felnőttek sokkot kaptak, az ovisok nagyokat hallgattak. Megérkezik a műsorvezető. Úgy gondolja, hogy a mozgóképi szövegértés nagyon fontos, tehát felteszi a következő kérdéseket:

- NA mi történt a kicsi királylánnyal?

- (néhány bágyadt hang) Megölték?

-Igen, nagyon jó, megölték, ügyesek vagytok!

- És mit csináltak a holttestével? (Itt több óvónéni felállt)

-Igen beletették egy hegedűbe, sőt előbb egy fába, aztán egy hegedűbe. Nagyon jó, szépen figyeltetek.

Szerencsére rögtön ezután elkezdték a díjak kiosztását, szóval elterelődött a figyelem. Hát behaltam. Nade a technika ördöge volt a hibás, és a Kacor király amúgy is bonyolultabb mese :D

Öltözzazonnal vagy így viszlek ma bugyiban
Kisgyerekes anyukának lenni többek között azért jó, mert olyan élményekben lehet részem, mintha egy burleszk film főhőse lennék. 

A reggel a kedvencem. Mikor 7.45-re be kell érnem az iskolába, de előtte még Lillát el kell juttatnom a város másik végén lévő óvodába, aztán tűz vissza.

Na az én tündér, morzsafej gyermekem óriási érzékkel teszi próbára türelmemet és humor érzékmet.
A reggeli öltözés noszogatása, mintha nem is neki szólna. Lackóm hamarabb indul áltatlában, tehát ő ebből ügyesen kimarad. Szóval Lillával ez egy élmény: én már rég felkeltem, őt is felkeltettem, reggelit csináltam, megkávéztam, megetettem a macskát, elindítottam a mosógépet, vagy éppen kiterítettem a ruhát, felöltöztem, állok rajtra készen, magassarkúban, kisminkelve.
Lilla ezalatt a következő verziókban kerül elő: Először nem is kerül elő mert ügyesen elbújik valamelyikünk ágyneműjében és vissza is szunyókál, tehát én kb-ra cibálom le az ágyakról a paplanokat, hátha alatta van . Szerencsére azért minden reggel meglesz.

A rucija általában ki van készítve. Mikor 12 percet üldögélt az ágya szélén, és én kínomban már leveszem róla a pizsit, a legnagyobb lelki nyugalomban elindul a mosdóba. Megoszt velünk egy kis reggeli halandzsa nyelvű áriát, majd elvonszolja magát fogat mosni. 

Itt közli velem, szinte minden nap, hogy mégsem kezd hozzá, hiszen még nem reggelizett, és hülyeség reggeli előtt fogat mosni, mert utána kell. Mindegy mit mondok, elindul reggelizni. Közben felfedezi, hogy van macskánk, és labdázik vele néhány percet, majd komótosan, még mindig zokniban leül reggelizni. Kb itt szokta felfedezni, hogy a konyhából mesét is lehet nézni - reggel, mikor pont ráérünk erre ugyebár - és már kapcsolja is a tv-t. Nem tudom megakadályozni, mert ekkor általában a legnagyobb iramban készülök. A hangra azért előbb utóbb beesek a nappaliba, ahol a gyermekem - ha szerencsém van már legalább bugyi van rajta - álldigál az asztal (tehát a reggeli) és a tv között, és agymosást ad saját magának. Nem is látja szerintem a tv-t, csak megnyitja az elméjét és adjad neki.

Na itt én: tv ki, gyerek asztalhoz, legalább két ruhadarab rácibálása evés közben, ha elérem a fésűjét, akkor még a frizura projekt is beindul. Ellátom a maradék feladatok listájával (vegyél nadrágot, pulcsit, cipőt, fésüld ki a hajad ha befejezted a reggelit és gyere ki, befonom), majd futás vissza készülődni.

Lillát mindez nem annyira zavarja, kicsit talán a fésülködés kizökkenti hihetetlen nyugalmából. Tehát én rohangálok tovább, és időnként átkiabálok neki:

"Öltözöl kicsim?, Kész vagy Lilla? Gyere morzsikám megfésüllek!" - Persze se válasz, se gyerek. Pár perc múlva kirohanok megnézni, általában nagyon halkan szól a tv, (mert visszakapcsolta, nem hülye, csak gyerek) ő áll a szoba közepén nadrág nélkül és nézi. Hallja, hogy jövök, erre felém se nézve leül és húzgálja magára a ruhákat, velem pedig közli, hogy "öltözök, már reggeliztem". 

Na erre nincs mit mondani. Odahordok minden ruhát, legalább felveszi - reménykedem minden reggel. Aztán eljön a perc mikor kész vagyok, megyek  érte. Ő úgy ül félig a nadrágba dugott lábbal, ahogy 5 perce ott hagytam.

Itt már nem is annyira vicces, mert már indulni kellene, de tudom most jön a java. Tv ki, "öltözzazonnalvagyígy viszlekmabugyibanmeglátod" ukász kiadva. Befejezem a frizura projektet, persze sietünk, tehát húzom a haját ,de kb 5 perc és kész vagyunk. Én már csapzott a rohanástól, pedig még ki sem léptünk. Na most jön az "ölelő projekt", azaz mit viszek ma alváshoz az oviba ölelőnek. Általában soha nem használt, a legmagasabb polc tetején röhögő plüss a választás, tehát még vissza kell mennem, mert nem éri el. 

A macska már izgatott, mert sikerült a tervezett indulás idejére elterelni a figyelmét, de már lekéstük a lehetőséget, tehát ő is ott sorakozik az ajtónál, hogy menne valahova. (DE hogy hova, ezt sosem értem. Egyébként a másik érdekes szokása, ha csörög a kulcs a zárban, ő szalad az ajtóhoz. Gondolom vár valakit.) Szinte minden reggel sikerül kiszöknie a folyosóra, ami kulcsra van zárva, tehát nem egy nagy kirándulás, de neki elengedhetetlen.

Szóval már cuccal, felöltözve kimegyünk, de Micike is jön, tehát őt vissza kell juttatni a lakásba. Lilla ekkor tér magához, a macska után iramodik. Nekem általában tele mindkét kezem, azt lepakolom az ajtó elé, (laptop, pótruha, ölelő, táska, mazsorett bot stb.) Várom az eredményt.
Általában 1-2 percig kergetőznek.Ha elég ügyesek, a folyosó végén lévő egyetlen növényt, egy mérgező diffenbachiát is fel tudnak borítani.

Ez azért remek, mert Mici a kamikaze, azonnal enni kezdi a letört leveleket. Lilla igyekszik megmenteni, tehát Mici őt is megkóstolja szívesen.

A folyosón: felborult virág, kiszóródott vizes föld, macska, gyerek, az összes napi cuccunk és én. A virágot felállítom, macskát felnyalábolom, bedobom és igyekszem hamarabb bezárni az ajtót, mint ahogy ő kijön, összeszedem az összes cuccomat, a gyereket, aki általában a még önmagában is futkorászik tovább. És ekkor elindulunk végre. Hihetetlen. 

Azért van még néhány extra aduja a gyereknek, ezt a legtöbbször az óvoda előtt a parkolóban dobja be, 7.30 körül:
- Jaj anya elfelejtettem, hogy hozni kell szőlőt az oviba, mert szüreti ünnepség van.
- Mikor?
- MA.
vagy:
- Anya, lehet hozni virágot és elültetjük.
- Milyen virágot? Muskátli jó lesz?
- Persze. Hoztál?

vagy:
- Jaj fenn hagytam az ölelőmet, vagyis otthon. Bocsi.- és mosolyog.
A kedvencem:
- Anya nem az én ovónénim van itt.
- Nem baj, játszol egy kicsit és már itt is lesz.
- Jó. (hatásszünet) Te is gyere, van legó. :)

Halvány......gőzöm sincs

Lillám önérzete kibontakozóban. Néha elfelejtem, de tüneményesen emlékeztet rá. kérdezett valamit, de nem tudtam a választ, hát rávágtam amit mindenki szokott. Halvány lila gőzöm nincs gyermekem, majd utánanézünk.A a válasz, egy hosszan elnyújtott aaanyaaa volt. Gondoltam nem örül, hogy nem tudom a választ, de továbbléptem. Kicsivel később én kérdeztem tőle valamit. Rám nézett, hunyorított egyet, és azt mondta: "Halvány Zsuzsi gőzöm sincs!" - majd pedig büszkén felszegett fejjel elsétált. Kellett 1-2 perc, mire összeraktam a történetet. Halvány Lilla gőzömre, Halvány Zsuzsi gőze a válasz. Jaj de jó 5-6 évesnek lenni :) :) :)





MA isten segítsége voltunk

Lillám, nagycsoportos óvodás. Kivételes éleslátással megáldott tünemény. Okos, érdeklődő, de nem cserfes és idegesítő. Én kiskorától figyelőnek nevezem. Mindent befogad amit lát és megért, és felhasználja a jót, elutasítja a rosszat. Életem legcsodásabb ajándéka. Ma az autóban, oviból hazafelé ezt mondta:
"Anya, ma mi voltunk Isten segítsége. - Hogyhogy? - kérdeztem - Hát emlékszel mikor a felhők eltakarták a napocskát és elkezdett megint cseperegni az eső? Megtanítottam Sárát és Zsófit a Búj el hideg föld alá-ra, azt énekeltük, és az eső elment, a napocska pedig kisütött, és azóta is süt. Hátha már nem esik több eső, mert most olyan sok bajt okoz, és ez már nem jó a virágoknak sem."
Ilyenkor én alig tudok megszólalni attól a szereteteszenciától, amit ez a gyerek hordoz. Sallang és glória nélkül, gyermekien egyszerű nyelven mondta el, mi történt az oviban. Én pedig megértettem mit üzent: Isten mindenható, de néha jól jön egy kis gyermeki imádság, hogy a természet erői megfelelően működjenek. A dalocska pedig így hangzik: "Süss ki nap kert alá, Bújj el hideg föld alá; Süss fel, süss fel, tavasz napocskája!