Mi a titkom? Elmondom, ha felkészültél.

Egy pillanat volt csak hogy megint megértsem mi az, ami a hétköznapokon végtelen könnyedséggel és derűvel átsegít. Sokan kérdezik főleg mostanság, mi a titka annak a nyugalomnak és derűnek, amivel átlépek a életnek azokon a nagyon bosszantó hétköznapi dolgain, ami sokaknak magát az életet jelenti.

Hát legyen, elmondom: nem érdekel.

Tudom, hogy fura de nem érdekel hogy határidő után fogom-e befizetni a villanyszámlát vagy be tudom-e fizetni egyáltalán. Ez csak pénz. Nem érdekel hogy a munkahelyen milyen konfliktusaim vannak a feljebbvalóimmal, vagy a munkatársaimmal. Ez csak munka. Nem érdekel, hogy udvarias volt-e velem a benzinkutas, a boltos, hogy rám dudál-e egy hülye a kanyarban. Nem is ismerem őket. Azért nem érdekel, mert ezek nem fontos dolgok. 

Sajnos vannak pillanatok az életben mikor meglátom mennyire törékeny is a boldogság. Az én életemben volt már pár ilyen pillanat. Nem olyan mikor csalódtam a szerelmemben vagy véget ért egy barátság, vagy összeomlott egy vágyálom. Olyan pillanatok, amikor az élet valóban fontos kérdéseit kell megválaszolni. Mikor az életem, vagy egy szerettem élete tét. 

Azért tudok örülni annak, hogy ma is süt a nap, mert a múlt héten még azon dolgozott az agyam, meg ne bomoljon abban a pillanatban mikor megint veszélyben éreztem a legdrágább kincsemet. Na ez az igazi baj. Mikor bár mindenki segít és igyekszik, nem tudjuk mi lesz a nap vége. 

Persze soha nem tudhatjuk, de mikor ott állsz egy helyzetben pőrén, tehetetlenül és csak a Jóisten a tudhatója mi következik és egy pillanatra valóban nem marad más csak az ima ereje, akkor megérted. 

Aztán egyszer csak jobb lesz. Már mosolyognak a gyerekorvosok, újra érted mi van a leletre írva, már alszol éjjel és már nem rettegsz. Ezek azok a pillanatok amikor megértem mi fontos és meg tudom fogalmazni honnan jön az erőm. Ez a hála ereje. A hála hogy élhetünk, együtt lehetünk, süthet ránk a nap, tanulhatunk, vitatkozhatunk, adhatunk jó éjt puszit, tervezhetjük a jövőt. Azt hiszem ezt tényleg nem érti mindenki, de szívből kívánom, hogy ne is értse meg. Pont ezért nem vagyunk egyformák és pont ezért pattan le rólam mások ostoba és kicsinyes valósága. Ezért kelek fel minden reggel mosolyogva. Mert egyszerűen nem érdekel ami nem fontos.

Ami érdekel, az éltet. Én nem veszem természetesnek hogy élünk, hogy egy betegségre bekapunk pár gyógyszert és meggyógyulunk, hogy levegőt veszünk, hogy futunk, hogy napozunk. Rettenetesen sajnálom, hogy a lányomtól kellett megtanulnom, hogy ez nem természetes, de tudom és soha nem fogom elfelejteni hogy minden nap azt mondjam neki, hogy örülök hogy látom. Az viszont rettenetes érzés, hogy ő is tudja, sőt már egész aprócska korában tudta, hogy milyen az amikor valóban baj van. 

De pont ez figyelmeztet engem arra, mi dolgom a világban. Ezért értem pontosan milyen, ha valakinek valami baj van a gyermekével. Legyen az sérült,vagy egyszerűen csak nehéz eset. Ezért törlöm le más gyermekének a könnyét is és ezért teszek meg mindent, hogy más gyermeke is a lehető legjobb úton haladjon a boldogság felé akár nagyon tehetséges, akár küzd valamilyen nehézséggel. És igen, ezért szólok rá szülőkre hogy becsüljék jobban azt a lakli rendetlen kölyköt, akit olyan természetesnek vesznek. 

Az élet törékenységének ismerete adja azt az erőt, amivel derűsen figyelem a világot és azt tudom mondani minden reggel, hogy hálás vagyok, hogy mindannyian új napra ébredtünk. Boldog vagyok mikor azt kell megbeszélnem a kicsikémmel hogy mi a házi, milyen sütit süssünk, mi volt a suliban a barátnőkkel. Mosolygok ha nevetni hallom, bevallom néha még akkor is nevetek, mikor veszekszik vagy kamaszosan beszól kicsit, vagy bevágja az ajtót. Ettől persze kiakad és még mérgesebb lesz én pedig még jobban nevetek. Mert él és annyira egészséges, hogy még veszekedni is van kedve és annyira aranyos ahogy érvel az okos kis fejével és a kiskamaszos indulataival. 

Ez nekem nem természetes. Ez nekem maga a mindennapi csoda. Ez a titok, ami mindig mosolyra késztet.