Barátom a kukalakó

Vannak családilag furcsa szokásaink, amikről még nem beszéltem. Az egyik ilyen, hogy néha megkocsikáztatjuk a szemetet. Hihetetlen bénák vagyunk, mert lecipeljük a mélygarázsba, ott behelyezzük a gépjárműbe, majd boldogan száguldunk el egy másodperc múlva a kuka mellett és eszünkbe sem jut, hogy a nagy zsáknyi háztartási hulladék a csomagtartóban vagy a hátsó ülésen üldögél.
A legnagobbat persze akkor röhögjük, mikor valahol megállunk, kiengedjük a gyereket hátulról és meglátjuk mellette a zsákot. Ilyenkor mindig Lillát hibáztatjuk, mert jó persze mi bénák vagyunk, de előröl nem látszik a hátsó ülés :D Mindig számon kérjük, miért nem szól, hogy tegyük ki a szemetet a kukánál. A válasza mindig ugyanaz. Rezignált arccal megjegyzi: "Tegyétek ki a szemetet a kukánál." és ezzel a válasszal ott is hagy minket. Mi remekül szórakozunk, főleg ha hazafelé ügyesen beállunk a garázsba, a szeméttel együtt :D
A múlt héten is hasonló volt a helyzet. Egy rövid városnézés után elköszöntünk tömött szemeteszsákunktól. Lackó és Lilla leállt a kocsival, én kivettem a (természetesen szelektíven válogatott) zsákokat.
A hulladéksziget a lakópark kerítésén belül, közvetlenül a garázsnál van, a kukák egymás felé fordítva, így a lehető legkevesebb rendetlenséggel jár.
Azért így is komoly meglepetéseket tartogat időnként. Szóval cipelem a sötétben a zsákokat a kukák felé, egyszercsak kiugrik a kukák közül egy hajléktatlan fickó. Már emeltem a zsákot, hogy barátságosan fejbe kólintom vele, de meggondoltam magam, mert rögtön volt mondanivalója.
Kukalakó: "Jaj tudja maga mi van itt?"
én: "Gondolom szemét."
Kukalakó: ÁÁÁÁ. Nem az.
Közben még mindig tartogattam a tele szemetes zsákokat, kezdett kicsit zsibbadni a karom meg az agyam, az Á nem kifejezéstől meg az arcom kezdett rángatózni.
Kukalakó: Találtam már három mobiltelefont.
Én: Aha, hihető. Na idefigyeljen, ha már ilyen szépen belakta a kukánkat, dobja már ki a szemetemet, mert nem férek oda.
Kukalakó: Jaj hát persze! De el ne menjen, tudja milyen szerencsém is volt, itt mindent kidobnak.
Én: Hát nem nagyon maradnék, de örülök, hogy szerencséje volt, viszlát.
Kukalakó: Jaj várjon már, elmesélem (gondoltam, fu de király). Találtam én már egy kidobott nadrágzsebben 26 ezer forintot is.
Én: Remek, viszlát!
Kukalkó: Várjon megmutatom.
Na gondoltam, ez mekkora produkció, vajon mit fog kihozni ebből. Hogy lehet azt megmutatni, hogy egyszer talált egy nadrág zsebében valamit az ember. Teljesen új információnak tűnt, gondoltam megvárom, hátha jó lesz még valamikor. A fickó elővett egy nadrágot, aminek csak egy szára volt, de nem kérdeztem meg hol a másik, nem éreztem rá valós késztetést. Kifordította az egyszárú nadrág zsebét, és elkezdte mutogatni.
Kukalakó: Látja? Ebben volt.
Én: Na jó, ez már kemény. Viszlát.
Kukalakó: JAj várjon már tudja mit találtam még?
Én: Mert egyébként mit gondol, ma én is itt alszok kint, vagy mi lesz? Viszlát.
A kukalakó még kicsit hitt benne hogy barátok vagyunk, mert belekezdett egy új sztoriba. De már hallottam Lackó hangját.
Lackó: Hát te?
Én: Á csak egy hajléktalannal beszélgettem.
Lackó: Hol van?
Én: Szerintem a kukáknál lakik.
Lackó: És elzavartad?
Én: Hát...nem, mert talált három mobiltelefont, meg egyszer egy nadrág zsebében 26 ezer forintot. De vajon miért volt egy szára?
Lackó csak nézett rám ahogy szokott, mikor a szokásosnál is nagyobb hülyeségeket mondok, de ő sem zavarta el az új barátomat.